A Fővárosi Nagycirkusz története

 

Sokan nem tudják, hogy a Fővárosi Nagycirkusz címerében változott az évszám, az egykori Wulff-cirkuszt ugyanis a korábban használt logo-ban szereplő 1891-es évnél korábban, már 1889-ben felépítették.

A Wulff-cirkusz felállítását 1889-ben hagyta jóvá a Fővárosi Tanács, de ehhez számos lobbista vetette latba befolyását, ugyanis a kérvény – a színházi konkurencia tiltakozása miatt – elutasító tanácsi javaslattal került a közgyűlés elé. Végül anyagi megfontolások vezetetek a terv jóváhagyásához: a Fővárosi Állat és Növénykertet ugyanis a rendes bevételeiből nem tudta fenntartani a társaság, ezért az igazgatóság cirkuszi mutatványokkal kívánta odavonzani a közönséget.

A Fővárosi Nagycirkusz épülete a lebontása előtt (1960)

Nádfonatú ülőkék


A szétszedhető és összerakható épület Németországban az 1880-as évek vége felé készült. A budapesti felállításáról így írt a sajtó: “Az állatkertben épülő vasszerkezetű circus munkálatai már annyira előrehaladtak, hogy az előadások két hét múlva megkezdődhetők lesznek. Az imposans és rendkívül elmés szerkezetű építmény valódi technikai remekmű, a minő Európában sehol sem épült. A colossális épület 3 ezer látogatónak nyújt kényelmes helyet és teljes biztonságot ad, a mennyiben minden része kovácsolt vasból készült”. Az építkezés befejezését így ünnepelték: “Méltán mondható a technika mesterművének. Az egész szerkezet valamint a helyek talapzatai kovácsolt vasból, a falak burkolatai pedig hullámbádog lemezekből készültek. A helyek alatt köröskörül vasboltozat van, ezek alatt a művészeknek öltözői, szintén vasból, úgy hogy a tűzveszély annál is inkább teljesen ki van zárva, mivel az 50 méter hosszú és 15 méter széles istálló külön épületet képez... Úgyszintén gondoskodva van elegendő kijáratról.”

Wulff Ede műsorfüzetének címlapja 1898-ból

A Fényes-cirkusz műsorfüzete 1938-ból

 

Képek: Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budapest Gyűjteményéből

A század utolsó évtizedeinek nagy színháztüzei miatt a hatósági szemlék alkalmával különösen nagy gondot fordítottak a tűzbiztonsági előírásokra. Mivel a hullámbádog alapanyag kevéssé gyúlékony, már 1889-ben engedélyezték a délutáni előadások megtartását, eleinte ünnepnapokon, majd csütörtökönként is.

Ha a nézőtér elegáns berendezéshez felhasznált anyagokból következtethetünk, a műsorok színvonaláról a modern technikai eszközök tanúskodnak. A leltár hírt ad arról, hogy a lovaglótér (a manézs) alatt 2 méter széles és 3 méter mély medence volt, így már 1891-ben is vízi pantomimot mutathattak be “tűzijátékkal, szökőkúttal, elektromos világítással”. Wulff Ede igazgató 1901-ben pedig süllyeszthető manézs létesítésére kért és kapott engedélyt.

A bejárati előtérben tűzjelző állomást helyeztek el, volt büfé, a statisztáknak külön helyiség állt rendelkezésére (igaz ugyan, hogy meglehetősen puritán volt, egyetlen kis vasablakkal és egy zsinóron lógó izzóval), volt szabóműhely, mellette öltöző, egy öltözőfolyosó és nyolc öltöző a nézőtéri tribünök alatt. A szereplők elhelyezése nem volt mellékes szempont, hiszen a társulatok igen nagy létszámúak voltak, s előfordult az is, hogy az artistákon és a statisztákon kívül ötven-, sőt olykor százfős balettkar szórakoztatta a nagyérdeműt.

A Beketow-cirkusz egyik műsorfüzetének címlapja

A Beketow-cirkusz egyik műsorfüzetének lapja 1931-ből

 

Bírság a víz miatt


A toalettek már 1892-ben vízöblítésesek voltak. A vízvezetéki igazgatóság “85-93 /!/ ló, 4 kloset, 2-3 vizelde” és a sörmérés után vetette ki a vízdíjat. Az 1901-ben bemutatott vízi pantomimhoz heti 250, összesen 3000 köbméter vízre volt szükség. Külön vízvezetéket engedélyeztek e célra, melyet az éjszakai órákban használhattak. Wulff azonban nem innen, hanem az állatkert vízmérő nélküli vezetékéből vette a vizet, ezért a legmagasabb kiróható összegre, 200 koronára bírságolták.

A megnyitás utáni első két évtizedben kétszer is felújították a cirkuszt, majd 1908-ban Beketow Mátyás áthelyezte és megint felújíttatta. Magát az épületet akkor 130 000 koronára értékelte a tanácsi műépítész, Beketow azonban közel 150 000 koronát ölt bele (ebből 12 000 koronát tett ki csak a belső dekoráció). A megnyitón az épületet ékszerdobozhoz hasonlították: külön dicsérték a homlokzatot, a világítást, a kókuszszőnyeget és a 2,5 méteres medencét.

Az első világháborúig (az 1897 és 1899 közötti három szezont nem számítva) a cirkusz mindig szép anyagi sikerrel működött. Az újságcikkek tanúsága szerint a műsorok disztingvált, sőt előkelő közönség előtt zajlottak le.

A cirkuszépület tulajdonjogára vonatkozó bizonyító erejű levéltári adatok nem kerültek elő, valószínű azonban, hogy 1893-ban Wulff eladta az épületet egy konzorciumnak, majd a cirkusz az Állat- és Növényhonosító Társaság, illetve annak 1907-es feloszlatásával a székesfőváros tulajdonába került. A bérlők sorából kiemelkedik Beketow Mátyás, aki 1904-ben, 1906 és 1914 között, majd 1923-tól 1928-ig, öngyilkosságáig Magyarország vezető cirkuszigazgatója volt.

A második világháborúban az épület megsérült, ám igen rövid idő alatt helyreállították és 1966-ig folyamatosan működött. Helyén épült fel 1971-ben az akkor viszonylag modernnek számító (de például a moszkvai új cirkuszt meg sem közelítő) jelenlegi épület, amely ma már sürgős felújításra vár.

Egy illuzionista cirkuszművész fellépésének reklámja (1933)

Minden idők leghíresebb clownja: Adrian Wettach alias Grook

 

Forrás: H. Orlóci Edit: Cirkusz – száztíz éve, Vízi pantomim az ékszerdobozban

Élet és Tudomány, LIV. évfolyam/ 2. szám, 1999. január, 36-38.oldal  

Hírlevél feliratkozás


  

Legolvasottabb híreink