Teibler csoport

Ugródeszkaszám

 

Napjainkban már kifejezetten ritka látványosságnak számít a világ cirkuszaiban, így a Fővárosi Nagycirkuszban is, egy-egy ugródeszka-produkció. A kilencfős csapat Teibler Tamás vezetésével célul tűzte ki, hogy felelevenítse ezt az egyik legklasszikusabb magyar artista-mutatványt, a zsáner egyedüli képviselőjévé válva a magyar cirkuszművészetben. A nagy létszámú csoport több embernyi magasságban végrehajtott, látványos ugrásokkal és szaltókkal hódít földön és levegőben.

 

Demjén Natália

Tissue-szám

 

A színésznőként végzett művész csak egy szimpla sportolási lehetőséget keresett szabadidős tevékenységnek. Álmaiban sem gondolta volna, hogy két év múlva már Szentpéterváron fog aranyérmet nyerni kimagasló artista teljesítményéért. Különböző művészeti ágak színes egyvelegét testesíti meg produkciója, hiszen 11 méter magasban egy tissue-n végzi lélegzetelállító mutatványait, s mindemellett énekel, s hegedűvel színesíti produkcióját.

 

Lilia Maximenko

Kutyaszám

 

A kutya barátsága ősidőktől kíséri az embert. Először a vadászatot segítette az eb, később családtaggá vált, s az ember védelmét biztosította. Ember és kutya kapcsolatának egyik fontos szerepe a játék és a közös tanulás – ezt fejlesztették professzionális szinte Lilia Maximenko és kutyusai, akik számos trükkön keresztül bizonyítják, hogy az önzetlen szeretet és a kemény munka csodákra képes: a kutyák karikán ugranak át, gazdijukkal ugróköteleznek, s a produkció csúcspontjaként hátra szaltót mutatnak be a porondon.

 

Kronzhko Roman

Kínai rúd

 

Régi nagy tudósok, űrutazók évszázadok óta kutatták, hogyan is lehetne a gravitációt legyőzni. Kronzhko Roman előadása alatt szentül hisszük, hogy ez lehetségessé válik. Testének közel 250 izmát koordinálja egyszerre, miközben egyetlen kínai rúdba kapaszkodva egész fizikuma a levegőt pásztázza. Számtalan fájdalmas próbálkozás, verejtékes munka és gyakorlás után az Ukrán Got Talent döntőseként megszerezte a megérdemelt hírnevet, s azóta világszerte csodálják produkcióját.

 

Tánckar

 

Az előadást további színesíti az egyes produkciók közt fel-feltűnő tánckar. Minden tag több éve gyakorolja a szakmát, így hatalmas rutinnal, látványos formációkkal kötik össze az alaptörténetet. Vasylchenko Lelizaveta vezetésével több mini-performance-t láthatnak az előadásban. Ősztől a Baross Imre Artistaképzőben is elindul a cirkuszi táncosok képzése, várjuk érettségizett fiatalok jelentkezését.

 

Goncharova Levgeniia

Lábzsonglőr

 

Az esős időjárás igazán népszerűtlen. Az esernyők használata csak nyűg. Viszont ha mindezt egy különleges produkcióban láthatjuk, kifejezetten élvezetes lehet e kombináció. Goncharova Levgeniia egy forgó asztalon egyensúlyozik, miközben két esernyővel is zsonglőrködik a talpával, mialatt a csendes esőcseppek romantikusan hullnak alá a porondra.

 

De Moura Lima Diogena Carla

Papagájszám

 

Beszélő papagájokról mindenki hallott már, az Újvilág felfedezésétől kezdve rendelkezünk írásos információval az idomításról, mikor is indiánok emeltek ki fészkükből a papagájokat, s neveltek belőle háziállatot. Kolumbusz hozott magával néhány példányt, s honosította meg őket Európában. Azóta cirkuszi számot is alkottak velük, s mára igazi világszenzációvá vált a rollerozó, görkorcsolyázó, autóvezető trükkös madársereg.

 

Polupoltinnykh Anastasiia és Antonyuk Vladimir

Grand Piano

Handstandszám

Polupoltinnykh Anastasiia és Antonyuk Vladimir évek óta magasdrótszámmal bűvölik el a közönséget a társulat több tagjával koprodukcióban. Ám amióta az életben is egy párt alkotnak, készítettek egy igazán különleges, közös műsorszámot is. Egy hatalmas zongorán csendülnek fel a csodálatos melódiák, miközben Anastasiia a test húrjait zengeti. Rendkívüli egyensúlymutatványokat láthatunk tőle, mindezt a hangszer tetején. Produkciójuk már több mint egy éve mutatja be, milyen az artistalét a szerelem hullámhosszán.

 

Antonyuk Vladimir, Braichenko Serhii és Koch-Kukes Maria

Illuzionista produkció

 

Sok jó ember kis helyen is elfér – szól a közmondás. Viszont ha mágiáról van szó, ez hatványozottan igaz. Lehetséges-e, hogy egyetlen fős helyen hat-nyolc művész is legyen egyidejűleg? Vajon le lehet-e győzni a fizika törvényeit? Hogyan lehet kíméletlenül szétfűrészelni egy nőt pillanatok alatt, s utána hogyan szállhat ki épségben a gyilkos dobozból? Antonyuk Vladimir, Braichenko Serhii és Koch-Kukes Maria látványos, színes, illuzionista revüszámában minden lehetséges. Még a lehetetlen is.

 

Syulgina Maria és Pisarev Evgeny

Trapézszám

 

Syulgina Maria kétségkívül az egyik legsokoldalúbb művésze az előadássorozatnak, három teljesen különböző mutatványt láthat tőle a közönség – mindet professzionális kivitelezésben. Párjával, Pisarev Evgeny-jel mutatják be lélegzetelállító trapézszámukat, amely a határtalan, légies szerelem földöntúli varázslatát kelti életre a levegőben. Dacolva a gravitációval, védőháló nélkül szárnyalnak a magasban, hogy végül egységben fonódhassanak össze az élet tengerén.

 

Tarsoly Krisztina

Tündér-bohóclány

 

Tarsoly Krisztina 20 éve a művészetek vonzásában él, Rivalda-díjas színésznő. Számos főszereppel a háta mögött 3 éve az anyaszerepet is gyakorolja. Azóta kifejezetten szívügyének érzi a gyerekműsorokat, mesék rendezője, s most pedig a cirkusz produkciójában tűnik fel tündér-bohóclány szerepben.

 

Kristóf Krisztián

Zsonglőr

 

A méltán híres magyar művész többgenerációs artistadinasztia leszármazottja. Kisgyermekként szüleitől leshette el a szakma csínját-bínját. A Magyar Táncművészeti Főiskolán tanult, majd a gyökerekhez visszatérve felelevenítette a Gentleman zsonglőrködés 100 éves hagyományát. Vérbeli úriemberként cilinderrel, szivardobozokkal dolgozik, sőt legnagyobb szenzációként egyetlen szivaron egyensúlyoz négy széket és egy asztalt egyszerre. Műsorszámának egyik különlegessége, hogy égő szivardobozt is használ a mutatványában. 1987 óta díjazzák produkcióit, még a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült. Mindezek mellett 14 éven át a Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál főrendezője is volt.

 

Peshkov Vasily, Polupoltinnykh Anastasiia és Moiseeva Irina

Magasdrótszám

 

Peshkov Vasily és Moiseeva Irina 40 éve alkotnak egy párt az életben, s a porondon egyaránt. Ezen feltétlen bizalom és mérhetetlen rutin az, ami lehetővé teszi, hogy életveszélyes produkciójukat túlélhessék, hiszen végig bekötött szemmel mozognak több méter magasban a dróton. Produkciójuk már 1985-ben arany minősítést nyert Monte-Carlóban, s 20 év múlva megismételték sikerüket, ahol a zsűri különdíját is megkapták. Jelenlegi számukban Polupoltinnykh Anastasiia is közreműködik.

 

Syulgina Maria és Pisarev Evgeny

Quick Change

 

Syulgina Mariát és Pisarev Evgeny-t nem csak légies produkcióban láthatjuk, hanem a földi lét ellenpólusát is bemutatják. A materialista világ, s a folyton rohanó fogyasztói társadalom jelenik meg gyorsöltöző számukban, ahol azt a neve is sugallja, hihetetlen tempóban váltogatja, s dobja el Maria a már nem kellő ruhadarabjait. Több mint tízszer vált szettet egyetlen szempillantás alatt. Virtuóz, lebilincselő produkció, ami bizonyossággal kijelenthető, hogy nem csak a hölgyek tetszését fogja elnyerni.

 

Pokhorova Angelina

Gurtniszám

 

Egy kicsi lány nagy álmokkal – Pokhorova Angelina ritmikus sportgimnasztikával kötötte le gyermeki energiáit. 7 éves kora óta a tornászeszközök csodálója, ifjúsági versenyzőként országos harmadik helyezést ért el felnőtt kategóriában. Ezt követően a színpadi mozgásvilág varázsolta el, 2006 óta különböző produkciók szólótáncosa. 2 évvel ezelőtt vonzotta magához az artistalét, ahol szintén tehetségesnek mutatkozott, s mára már Syulgina Mariával felváltva adják elő az előadás szóló gurtni számát.

 

Egyedülálló szökőkútrendszer

 

4 kamion szállította a közel 80 tonnányi szerkezetrendszert Magyarországra, hogy a Fővárosi Nagycirkusz porondján felépülhessen a különleges, süllyesztő- és emelőrendszerrel ellátott szökőkút. A monumentális méretű medencét 11.000 liter vízzel töltöttük fel egy 300 méter hosszú csőrendszer segítségével. A víz állandó +27 Celsius fokon tartása fontos mind az artisták, mind pedig a technika védelmében. A kábelek bevezetése speciális szigetelésű csöveken keresztül történt a víz alá, ahol egy nagy hidraulikus rendszert üzemeltető berendezés is megtalálható. Az igazi látványelem a közel 700 darab fúvókán feltörő víztömeg, amely akár 18 méteres magasságokba is felcsaphat.

 

Finálé


[widgetkit id=”98″]
[spvideo]https://www.youtube.com/watch?v=uFbdWDU8m_o[/spvideo]