100 éve született Baross Imre - A Fővárosi Nagycirkusz díszelőadással emlékezik

2017. március 20., hétfő

100 éve született Baross Imre - A Fővárosi Nagycirkusz díszelőadással emlékezik

100 éve született Baross Imre, az artistaképzés jeles alakja, iskolánk alapítója és első igazgatója. Ebből az alkalomból a Baross Imre Artistaképző Intézet Előadó-művészeti Szakgimnázium és fenntartónk, a MACIVA Nonprofit Kft. megemlékezést és díszelőadást tart a Fővárosi Nagycirkuszban 2017. április 27-én.

A volt kollégákat, tanítványokat és rokonokat szeretnénk kérni, hogy Baross Imrét ábrázoló fotóikkal és videóikkal segítsék a munkánkat. Természetesen, a fotók digitalizálása után a képeket, anyagokat visszaszolgáltatjuk a tulajdonosának.

Az Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. -ra várjuk a jelentkezését azoknak a régi kollégáknak, tanítványoknak, akik egyedül, vagy másodmagukkal szívesen részt vennének a díszelőadáson. A korlátozott férőhelyszám miatt csak ebben az esetben tudjuk biztosítani az ülőhelyet. A megadott e-mail címre kérjük a bejelentkezését azoknak is, akik fel tudják ajánlani fotóikat, hang- és képanyagaikat, illetve egy tanár-diák adatbázis készítéséhez információkkal járulnának hozzá (név, e-mail cím, telefonszám).

Bízunk benne, hogy Baross Imre tiszteletére létrejött programon sok tisztelője, rokonai, barátai, tanárok és diákok egyaránt részt tudnak venni. Szeretettel látjuk Önöket!

Hírlevél feliratkozás


  

Legolvasottabb híreink