Lejöttünk a földre

2017. máj. 08., hétfő

Lejöttünk a földre fotó:Urbán Ádám

A Recirquel nevű magyar újcirkuszi társulatot bemutató Mi ez a cirkusz? című filmben megható szerepben tűnik fel Simon Árpád 90 éves artista. Tehetséges, csinos fiatal artista hölgyet tanít, mentorál nagy szeretettel és önzetlenséggel.

Simon Árpád 1927-ben született, édesapja gépész volt a tápiógyörgyei malomban, ő maga dolgozott szerszámkészítőként és a repülőgépek szerelésébe is belekóstolt. Az 1950-es években artista lett, perzs-számmal kezdett, később különféle akrobata produkciókban vett részt. Előbb kétszemélyes ugródeszka produkcióban Binder Jánossal. Majd Simon Tiborral és Horváth Máriával lépett fel egy olyan számban, amelyben külön érdekességként a csapat hölgytagja volt az unterman, azaz a tartóember. Árpi bácsi kicsi termete okán mindig a levegőben dolgozott. Világjáró művészként megfordult egyebek mellett Spanyolországban, Brazíliában, Ausztráliában, Új-Zélandon, huzamosabb ideig Japánban. Szerepelt egy műsorban Louis Armstronggal és Frank Sinatrával. Az aktív munkát a 90-es évek elején hagyta abba, az artista iskola tanára lett. Idős, klasszikus artistaként is nyitott az újra, az újcirkuszra. Nagy szenvedélye a repülőgép-modellezés. Március 15-én a Tihanyi Életmű-díjat vehette át a Fővárosi Nagycirkuszban.

  

Milyen gyermekkora volt Tápiógyörgyén?

Olyan, mint általában a falusi gyerekeknek. Szabad. Leggyakrabban a fák tetején lehetett engem megtalálni, vagy még ott sem, mert az erdőben bújócskáztunk. Télen meg a báró kastélyparkjában, a befagyott tavon korcsolyáztunk, mászkáltunk össze-vissza a természetben. Miénk volt a világ.

 

Mi akart lenni?

Egyszer láttam egy búvárokról készült filmet, nagyon megfogott, akkor elhatároztam, hogy búvár leszek én is. Később, amikor 6-7 éves koromban Tápiógyörgyén, elzúgott felettem az első duplaszárnyas repülő, akkor meg a magasba vágytam. Ezt a vágyat csak fokozta, amikor már Pestre kerültem tanulni, és a Hármashatárhegyen közelről is láthattam vitorlázógépeket. Sőt!  A Rotter nevű híres vitorlázórepülő pilóta egyszer odaintett, hogy segítsek tartani a gépe egyik szárnyát, akkor már azt éreztem: na, egy kicsit repülős is lettem!

 

Ha úgy vesszük, tényleg az lett. Artistaként egész életében a levegőben röpködött.

Látja. Pedig pont artista sohasem akartam lenni. Dolgoztam lakatosként, később Szigetszentmiklóson a Dunai Repülőgépgyárban is, ahol Messerschmitteket készítettünk a háború idején. Egyszer bombatámadáskor, az egyik bomba a munkaasztalom sarkánál csapódott be, szerencsére nem voltam ott, igaz nem is robbant fel. Félig be volt fúródva a földbe, a szárnyai fejmagasságban meredeztek. Na, amikor néhány nappal később megpróbáltuk fölvenni  a munkát, én azokra a szárnyakra akasztottam a kabátomat. A bomba, mint ruhafogas… Dolgoztam aztán a Magyar Optikai Művekben szerszámkészítőként.

 

A Magyar Optikai Művekben dolgozott Németh Lehel, a híres táncdalénekes is. A legendák szerint akkora sztár volt, hogy még az elhajított cigarettacsikkjét is elkapták a levegőben a nyomában settenkedő követő rajongók, aztán udvariasan megkérték, hogy dedikálja azt… Szóval a MOM-ból lett artista Árpi bácsi is. Ott így pezsgett a kultúra?

Nem. Az viszont igaz, hogy az első artistaprodukciót a MOM öltözőjében láttam: az egyik inas társam, minden különösebb előzmény nélkül ugrott egy hátra szaltót.  Mondta, hogy jár egy tornászcsoportba, ahonnan éppen kiesett egy ember, kérdezte, nem volna-e kedvem beállni helyette. Volt kedvem. Télen az Elektromos pályán, nyáron meg a Dagály strandon gyakoroltunk, ahol mindig lett nagy ámulat körülöttünk. Az volt a cél, hogy artisták legyünk. 1947-re összejött a szám, és artista vizsgát tettünk.

 

Hol volt az első fellépés?

Még a vizsga előtt amatőrként a Gyapjúmosó Gyár üzemi rendezvényén. Fizetség nem volt, csak dicsőség. A vizsga után előbb beszálltunk az angyalföldi srácok gúlacsapatába, és velük kísértük a falusi sportnapokra az Aranycsapat tagjait. A Puskásékat.

 

Később aztán, immár artistaként hasonlóan nagy sztárokkal szerepelt egy műsorban: Louis Armstrong, Frank Sinatra…

Persze nem úgy kezdődött, hogy sztárokkal jártuk a világot. Egy kis, magyar utazócirkusznál kezdtünk, és még az is fölemelő érzés volt, hogy a falusi focipályán felállított sátorban manézsba léphettünk. Nem volt könnyű élet. Én például kicsi sátorban laktam, még csak nem is lakókocsiban. Jártuk a vidéket, kis, privát társulatokkal. És persze különféle produkciókkal. Volt perzs-számunk, ahol az unterman által tartott rúdon akrobatikáztam. Volt kétszemélyes ugródeszka produkciónk Binder Jánossal. Majd a bátyámmal, Simon Tiborral és Horváth Máriával léptünk fel egy olyan számban, amelyben külön érdekességként a csapat hölgytagja volt az unterman, azaz a tartóember. Én nem csak alacsony termetű, de világéletemben vékony is voltam, ezért örök óberman.

 

Nagy érzés lehetett a Fővárosi Nagycirkuszba bekerülni.

Nagy érzés volt. Az ’50-es években aztán a Maciván keresztül utazhattunk külföldre is. Az első utunk Bécsbe vezetett, egy karácsonyi műsorba mentünk, ráadásul már a saját autómmal! Mert addigra lett autóm, egy Opel Kapitän. Hű, az komoly dolog volt! És aztán jött a többi külföldi út. Ma már felsorolni sem könnyű: a Szovjetunió nagy városai, aztán Ausztrália Japán, Új-Zéland, Dél-Amerika, Spanyolország, Franciaország, Svájc, Svédország, Brazília… biztos kihagytam néhányat.

 

Azért nyugtasson meg: valóban igaz a legenda, hogy együtt dolgozott Louis Armstrongékkal…

Az ember utazik a világban, cirkuszokban, revükben lép fel, aztán összefut híres emberekkel. Hogy úgy mondjam: „tájolnak” ők is. Ez egy ilyen világ. Szép élet volt. Az aktív munkát a ’90-es évek elején hagytam abba.

 

Azért amikor a cirkusz Hungária körúti telepén a felújítás megkezdése előtt a cirkusz vezetése egy kis ünnepség keretében elbúcsúztatta az épületeket, Árpi bácsi, 85 évesen még vidáman fejen állt, és egy mérlegállást is bemutatott…

Mérlegállást még most is mutatok magának, ha akarja. De azért már inkább csak mesélek róla.

 

Hogyan kezdett mesélni róla? Hogyan lett aztán tanár az artistaiskolában?

A Zsani, azaz Veress Zsanett miatt. Ő úgy lett artista, hogy előtte sok mindent csinált. Volt tornász, ritmikus gimnasztikázott, járt táncművészeti iskolába, aztán megtetszett neki az artistaélet szabadsága. Előbb a testvérem, a Jászay-díjas Simon Tibor tanította, aztán, amikor szegény Tibor elment, akkor én vettem át a tanítását. Később még egy-két emberrel foglalkoztam, de leginkább csak a Zsanival. Ő most a Recirquel nevű újcirkuszi társulat tagja, és a társulatról készült Mi ez a cirkusz? című filmben együtt is szerepelünk.

 

Árpi bácsi mit gondol az újfajta cirkuszról?

Azt, hogy a művészies szempontok miatt néha kicsit kevés a fény. Én azt szeretem, ha a cirkuszi műsor megvilágítása pont olyan ragyogó, mint a maga a mutatvány. De különben mindegy, hogy régi vagy újcirkusz, ha a trükk szép és erős, akkor mindkettő egyformán jó.

 

Nagy szenvedélye a repülőgép modellezés.

Van otthon hét vagy nyolc távirányítóval röptethető vitorlázó repülőgép modellem, néhány éve még rendszeresen röptettem is őket. Ma már én sem repkedek, és ők is pihennek. Lejöttünk a földre.

 

Trencsényi Zoltán

Hírlevél feliratkozás


  

Legolvasottabb híreink