Nemzetközi Cirkuszfesztivál Magyar Cirkusz és Varieté
1146 Budapest Állatkerti Krt. 12/a. · Információ: (+36-1) 343-8300 · E-mail: circus2@mail.datanet.hu

RITMUS CIRKUSZ

Most a fuzió fogalma kap főszerepet a Fővárosi Nagycirkusz legújabb előadásában. A Maciva Mester Studió és a HuNKun Dance közös produkciója egy lehetséges cirkuszi jövőképet kíván körvonalazi. A kör alakú szinpadon sportolók, táncosok, zenészek, színészek ás artisták keverednek össze, ahol precizen kidolgozott koreográfiákkal, dramaturgiával és koncepcióval, közös ütemre és ritmusra perdülve nyújtják sok oldalú tehetségüket és kimeríthetetlen fiatal energiájukat a nagyérdemű közönségnek.

Ritmus Cirkusz

PORONDON AZ ÖRÖK KÖRFORGÁS TÖRTÉNETE

Az "égi dal" varázsa önmagába zárja a porond kerekségének miértjét. Történet az örök körforgásról, ahol Pistabá a cirkusz éjjeliőre egy varázslatos, és kalandos éjszakába merül, átvillantva az események témáját a TV képernyőjén keresztűl, csak halványan selyteti a műsor fonalát. Finálétól, fináélig haladva betekinthetünk a kulisszák mögé ahol a takarítás egy picit másképpen zajlik. Az igazi buli csak ekkor "az előadás után" kezdödik, de ezuttal nézőink is táncra perdülhetnek a fiatal művészek ritmusára..... Zene jelszavára érkezik karmesterünk hegedűjével, de hát hova is tűnt a zenekar? Shubert pisztráng című műve ugyan megvárat, persze a finom humor kompenzál minden várakozó pillanatért. Az éjszaka folyamán kaprázatos ügyességnek és eleganciának lehetünk tanui, a valoságtól elrukaszkodva, gyertyák fényébe, gravitációt meghazudtoló produkciók kerülnek színpadra. A levegőben eszközök repkednek, amit a csínos lányok roppant hajlákonysággal bűvölnek maguk köré, persze amíg be nem toppan egy fital húszár kinél a világ természetesen a feje tetejére áll. "Pax De Deux" egy picit más formában... balett vagy akrobatika...? döntsék el Önök, mi garantáljuk, hogy ilyet még nem láttak!

Pistabá tovább álmodik és félelméből, vágyaiból keletkezett látomásai vezénylik a második részt ahol elöszőr fakírrá változik, majd bekopogtat a Gonosz aki szerelmet sugalló dallamával és csábító énekével megbabonázza a lányokat. Porondon tűz és szenvedély, de a fiuk ezt nem engedik és kitőr a háború, a ritmusok harca. A víz jegyében utazunk tovább, a strandra, a tenger alá majd végűl a halászlány hálojába. Eltévedtünk a világban, keressük az utat.... Az élet sokszor egy kötéltánc, az egyensúly játéka, melyet most egy lazán hagyott mozgó drótkötélen mutatnak be, de hogy ezen kézenálva is lehet haladni azt idáig mi sem gondoltuk komolyan! Utunk során sok helyszinre jutottunk, de a kör csakis itthon zárulhat be, a Kárpátmedencében, a Fővárosi Nagycirkusz porondján.... Az "égi dal" értelmét nyeri, hiszen ez az "örök körfogás története".