Cirkuszi Kavalkád 2012

Cirkuszi Kavalkád 2012

A Fővárosi Nagycirkusz 2012 szeptember 22-én kezdődő Cirkuszi kavalkád című, sodró lendületű műsora igazi világsztárokat és a megújuló magyar cirkuszművészet fiatal tehetségeit mutatta be a cirkuszbarátoknak.

 

A Cirkuszi Kavalkád című előadás művészei

 

Roman és Gyima – létra-egyensúlyozók

(Oroszország)

A két orosz artista bámulatos fürgeséggel mászik fel a létra tetejére, és közben buzogánnyal és karikákkal zsonglőrködnek, a létra pedig sohasem dől el.

 

Maike és Jörg Probst – páviánok

(Németország)

Az állatidomár szakma úgy tartja: a páviánok közösségével kifejezetten nehéz szót érteni. A német Probst házaspárnak azonban sikerült, hiszen egyedülálló produkciójuk a monte-carloi cirkuszfesztiválon több díjat is nyert.

 

Francesco – bohóc

(Franciaország)

A francia bohóc hitvallása egyszerű: meglepni és megnevettetni. Francesco szerelemből lett bohóc, ám valójában költőnek tartja magát. Talán azért, mert zsonglőrként dobálózik a hangokkal, és a zenével. Produkciója – amely a 8. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztiválon óriási közönségsikert aratott – vidám varázslat, amely a valóságból álmot teremt, az álmot pedig valóra váltja.

 

Addis Brothers – lábikária

(Etiópia)

Etiópiából, Afrika szívéből származó artisták tehetségükkel és hajlékonyságukkal valósággal berobbantak a nemzetközi cirkuszvilágba. A Duo Icarianak már tapsolt a német, a francia és a japán közönség, és most végre Magyarországon is fellépnek.

 
 

Franco – gaucho

(Olaszország)

Az igéző tekintetű Franco nyereg, lovak és kötél nélkül, dobbal lép a porondra. Temperamentumos száma a dél-amerikai pampák vadregényes világát idézi humorral fűszerezve.

 

Troupe Diamond – gurtni

(Magyarország)

Az Artistaképző négy növendékének záróvizsgán bemutatott produkciója fergeteges siker volt. A Troupe Diamond a mozdulatok és a zene nyelvén mesél szerelemről, vetélkedésről, féltékenységről, látványos levegőszámukat pedig csodálatos élő énekhang kíséri. Lendület, tűz, energia árad a fiatalok minden mozdulatából.

 

Alíz és Stefano – fókák

(Olaszország)

A játékos fókák ugyanolyan kedvvel mókáznak és labdáznak a porondon, mint egymással a medencében. Ha kedvük úgy tartja, még dalra is fakadnak.

 

Simet László – halálkerék

(Magyarország)

A világ egyik legjobb kötéltáncosa a Londoni Olimpiai Játékok záróünnepségén elképesztő magasságban sétált végig egy 300 méter hosszú kötélen. Simet László szinte előbb tanult meg drótkötélen járni, mint a talajon. A művész azon ritka kötéltáncosok egyike, akik biztonsági kötél nélkül adják elő produkciójukat.

A Fővárosi Nagycirkuszban látható halálkerék-számát lenyűgöző magabiztossággal adta már elő a koppenhágai Tivoli szabadtéri színpadának tetőszerkezetén, illetve a stockholmi Gröna Lund - vidámparkban.

 

Maike és Jörg Probst – kisállatok

(Németország)

A német Probst házaspár másik produkcióját a Grimm testvérek Brémai muzsikusok című meséje ihlette, mely ékes bizonyítéka annak, hogy egy mangalica, egy kecske, egy izgága kakas és egy szamár legalább annyira „porondra termett”, mint a páviánok

 

Black Roses – egykerekű

(Magyarország)

A frissen végzett artisták mintha egy fülledt hangulatú francia varietéből léptek volna a porondra: kacér kosztümök és stílusos jazz zene kíséretében. A ritmus azonban gyors modern zenére vált és a négy fiatal dinamikusan suhan végig egykerekűjével a porondon, a Black Roses maga a virtuóz lendület.

 

Zsilák Olivér – zsonglőr

(Magyarország)

Zsilák Olivér hat évesen kezdett el zsonglőrködni, az első trükköket édesapjától, a világszerte Fudi művésznéven ismert artistaművésztől, Zsilák Györgytől tanulta. Nem csoda, hogy tíz évesen már az Egyesült Államokban lépett fel. A fiatal zsonglőr már számtalan cirkusz porondján, show-műsorok, színházak közönsége előtt bizonyított, és most végre a Fővárosi Nagycirkusz nézői is ámulhatnak látványos produkcióján.

 

Noé Robert – lengőtrapéz

(Svájc)

Egy balett-táncos kecsességével mozog, valósággal táncol a trapézon Noé Robert. Könnyed, pontos mozdulatokkal kivitelezett száma mögött rengeteg munka és gyakorlás van. „A magasban nincs lehetőség hibázni” – vallja a svájci légtornász, aki Amszterdam, Brüsszel, Barcelona, Montreal és Las Vegas után érkezett Budapestre.

 

Adele és Franco – papagájok

(Magyarország)

Adele és Franco színes papagájai kiválóan értenek a hétköznapi dolgokhoz: autót szerelnek, kosárlabdáznak, és játszi könnyedséggel oldanak meg logikai feladatokat.

 

Athuma Zulu – akrobatacsoport

(Kenya)

Nehéz eldönteni, hogy a kenyai akrobatacsoport produkciójában hol végződik a fergeteges tánc és hol kezdődik a cirkuszi mutatvány. A látványos kosztümöt viselő artisták pörgő afrikai ritmusra táncolnak és ugyanebben az őrült tempóban építenek ember-piramist vagy ugranak szaltót.

 

Athuma Zulu – akrobatacsoport

(Kenya)

Nehéz eldönteni, hogy a kenyai akrobatacsoport produkciójában hol végződik a fergeteges tánc és hol kezdődik a cirkuszi mutatvány. A látványos kosztümöt viselő artisták pörgő afrikai ritmusra táncolnak és ugyanebben az őrült tempóban építenek ember-piramist vagy ugranak szaltót.

 

 

1.rész

Nyitány

Roman és Gyima – létra-egyensúlyozók

Maike és Jörg Probst – páviánok

Francesco – bohóc

Addis Brothers – lábikária

Troupe Diamond – gurtni

Franco – gaucho

Alíz és Stefano – fókashow

Francesco – bohóc

Simet László – halálkerék

2.rész

Nyitány

Maike és Jörg Probst – kisállatszám

Black Roses – egykerekű

Francesco – bohóc

Zsilák Olivér – zsonglőr

Adele és Franco – papagájshow

Francesco – bohóc

Noé Robert – lengőtrapéz

Athuma Zulu – akrobatacsoport

Finálé


Konferál: Tóth Olivér

Közreműködik a Fővárosi Nagycirkusz zenekara

Karmester: Maka Attila

Rendező: Graeser József

Fénytervező: Kiss András

Hangtechnika: Lantos Balázs

Porondmester: Percze László

 

Kapcsolódó videók az előadásról

 

Cirkuszi kavalkád 2012

„A fellépő művészek valódi kavalkádot alkottak a 2012-es őszi-téli szezonunkban, hiszen a világ minden tájáról érkeztek ide hozzánk, a Fővárosi Nagycirkuszba. Magyar művészeken kívül Németország, Svájc, Kenya, Franciaország és Etiópia artistái mutatkoztak be és bizonyították tehetségüket, ezzel is népszerűsítve a cirkuszművészetet, mely nem ismer országhatárokat, ha a színvonalas szórakoztatás a tét! A felejthetetlen és vidám Cirkuszi kavalkád egy igazán dinamikus, újszerű, színes és sziporkázó műsorral ajándékozta meg a cirkuszbarátokat.”

 

Képgaléria az előadásról

 

Adele Es Franco
Adele Papagaj
Bringanet
Dsc 0352 2
Franco Papagaj
Gurtni2
Gurtni3
Gurtni4
Img 1076 2
Img 6689
Img 6704
Img 6726
Img 6759
Img 6775
Img 6791
Img 6811
Img 6845
Img 6978
Img 7001
Img 7017
Img 7089
Img 7129
Letra 4
Letra 7
Letra 8
M J Probst Haziallat 1
M J Probst Haziallat 2
M J Probst Pavian 1
Noe Robert 1
Zsilak Oliver Fekete

Black Roses Porges
Black Roses Poz
Black Roses Poz2
Black Roses Poz3
Gurtni1
Img 6797
Img 6970
Img 7073
Labikaria1
Labikaria2
Letra 1
Letra 3
Letra 5
Letra 6
M J Probst Pavian 2
M J Probst Pavian 3
Noe Robert 2
Noe Robert 3
Simet Bekotott Szem
Simet Ugras
Simet Ugrokotel
Wheel Artistic
Zsilak Oliver Karika
Zsilak Oliver Portre

Hírlevél feliratkozás

Elolvastam és elfogadom az adatvédelmi nyilatkozatot, így előzetesen és önkéntesen hozzájárulok ahhoz, hogy a MACIVA Nonprofit Kft. valamint a Fővárosi Nagycirkusz rendszeresen hírlevelet küldjön számomra, melyről bármikor egy kattintással leiratkozhatok.

Legolvasottabb híreink