Lélegzetelállító levegőszám – a hétvégén tartottuk a Repülőcirkusz csillárpróbáját!

2019. február 26., kedd

Lélegzetelállító levegőszám – a hétvégén tartottuk a Repülőcirkusz csillárpróbáját!

Bár még messze van a Fővárosi Nagycirkusz nyári előadásának április 20-i premierje, ennek ellenére már javában zajlanak a Repülőcirkusz című műsor előkészületei. A klasszikus cirkuszi show egyik fellépőjének, Lena Dolinskaya ukrán artistaművésznek harmadik próbanapjába lestünk be, miközben a műsor rendezőjét, Kristóf Krisztiánt kérdeztük a próbafolyamatokról és a Repülőcirkusz című előadásról.

Kristóf Krisztián a Disney Pictures nemsokára megjelenő Dumbó című filmjében felelt a cirkuszi koreográfiák és a cirkuszi jelenetek rendezéséért, a cirkuszi koncepciók kitalálásáért és megvalósításáért, valamint ezek levezényléséért a forgatás során. A Fővárosi Nagycirkusz nyári műsorában, a Repülőcirkuszban a film inspirálta rendezése elevenedik meg a porondon, a filmhez hasonló stílusú, valamint érzés- és látványvilágú műsort hoz létre. A Repülőcirkusszal kapcsolatban további érdekesség, hogy a film eredeti szereplői közül néhányan szerepelni is fognak a Fővárosi Nagycirkusz porondján.

Kristóf Krisztián szerint a cirkusz varázsa abban rejlik, hogy azokat az élményeket, melyeket gyermekkorunkban átéltünk, képes feleleveníteni, mivel a cirkusz eszköztára nagyon hasonlóan hat felnőttre és gyermekre egyaránt. A nyári műsorral a cirkusz időtállóságát és örök értékét szeretné visszahozni.

A Dumbó című film egyik szereplője az Eva Green által alakított Mennyek királynője, aki az eredeti forgatókönyv szerint egy trapézszámot adott volna elő. Kristóf Krisztián ehelyett egy olyan eszközt ajánlott, ami méltóbban jeleníti meg a mennyei létet, így hát egy kristályokkal és tükrökkel kirakott csillár lett a francia színésznő rekvizitje. Ez a jelenet annyira jól sikerült, hogy Kristóf Krisztián szeretné megismételni egy élő produkcióban annak reményében, hogy a Fővárosi Nagycirkuszba látogató nézők is megtapasztalhassák ennek a levegőszámnak a szépségét. Ehhez a számhoz egy olyan lányt keresett, aki hasonlóan elegáns és tekintélyt parancsoló a maga páratlan szépségével. A világhírű zsonglőr (gentleman juggler) és rendező először tavaly látta Lena Dolinskayát a Kijevi Cirkuszakadémia vizsgaelőadásán egy érdekes levegőapparátuson, és azonnal megfogta a fiatal artista eleganciája és precizitása. Ezért felkérte Lenát, hogy vállalja a direkt a Repülőcirkusz című műsorra készített csilláron való szereplést.

Azért, hogy az április 20-i premierre megvalósuljon ez a korábban nem létező produkció, időben el kellett kezdeni gyakorolni. Ebben segítségére van Lena Dolinskaya korábbi edzője, valamint Jasmin Straga, az Ausztrál Cirkuszfesztivál igazgatója és szervezője, aki trénerként és coachként dolgozik, és két napon keresztül segít az eszköz próbáján. Jasmin Straga világhírű a hajlékony akrobatikában és a légtornász coachingban, jelenleg is több sikeres produkciója és artistája látható szerte a világon. Szerencsés egybeesés volt, hogy éppen Budapesten tartott workshopokat, és így vállalni tudta Lena felkészítését.

Kérdésünkre, hogy hol tart jelenleg a produkció, a rendező elmondta, hogy az ifjú tehetség most tanulja a mozdulatsorok összekötését és közösen térképezik fel a csillár nyújtotta lehetőségeket.

Lena Dolinskaya az egy hetes gyakorlást követően Kijevben folytatja a felkészülést, miközben a csillár rekviziten itthon dolgoznak a szakemberek, hogy elnyerje a végleges, előadáson is látható formáját.

Szekáry Zsuzsanna

 

Hírlevél feliratkozás

Elolvastam és elfogadom az adatvédelmi nyilatkozatot, így előzetesen és önkéntesen hozzájárulok ahhoz, hogy a MACIVA Nonprofit Kft. valamint a Fővárosi Nagycirkusz rendszeresen hírlevelet küldjön számomra, melyről bármikor egy kattintással leiratkozhatok.

Legolvasottabb híreink