Főnix – Tűzcirkusz

2019. január 19. – március 10.

Januárban lángba borul a Fővárosi Nagycirkusz porondja! Nemzetközileg elismert magyar artistaművészek, kirobbanó sikerű produkciók a világhírű Rippel Brothers rendezésében: Főnix – Tűzcirkusz január 19-től március 10-ig a Fővárosi Nagycirkusz műsorán!

Tüzes, misztikus, akrobatikával, illúziókkal és egzotikus állatokkal teli cirkuszműsorral indul a 2019-es év a Fővárosi Nagycirkuszban, a Rippel Brothers – Rippel Ferenc és Rippel Viktor – rendezésében. Az elmúlt években jég és víz borította a porondot, most tűzbe burkolózik a jól ismert manézs. A klasszikus cirkuszi produkció tematikája a tűz köré épül, amely mindent megváltoztatott az emberiség fejlődésében. A tűz eredete, ereje és fontossága elevenedik meg a porondon a világhírű magyar artistaművészek látványos produkcióiban, akik a cirkuszművészet varázslatos nyelvén idézik meg az őselem különböző formáit. A tűzből születik meg a Főnix, e különleges, mitikus lény, mely a történelem során számtalan halandó képzeletét rabul ejtette. E szent madár életének végén meggyullad, és saját hamvaiból újjászületik, mint az önmagát megújító lélek, így vált az idők folyamán a megújulás, a feltámadás, a tisztaság, az erő, a gyógyítás, az alkotás, a teremtés szimbólumává. Energiája inspirál, cselekvésre, kreativitásra serkent, mint a Fővárosi Nagycirkusz január 19-én bemutatásra kerülő műsora: tanít, motivál, elgondolkodtat és elkápráztat egyben.

A Főnix – Tűzcirkusz produkcióban magyar világsztárokat láthat a közönség: porondra lép a magasdrót nagymestere, Simet László, aki motorral mutatja be produkcióját a ferde dróton, valamint egy szédületes halálkerék-számban is lenyűgözi a nagyérdeműt. A többszörös díjnyertes Richter-család ifjú tagja, Richter Kevin egzotikus teve- és zebraprodukciót mutat be a manézsban, valamint a magyar virtust idéző, dinamikus zsokészámmal kápráztat el a Richter Kevin lovasakrobatacsoport. Látványos tűzshow-val kelti életre a tüzet az Anima Prizma tűzzsonglőr-csapat, Nagy Molnár Dávid, az illúzió mestere tűzmágusként varázsolja el a közönséget. Az előadás rendezője, a Rippel Brothers egy óriáskockán mutatja be erőemelő-számát mesterfokon. A jövő nemzedéke is porondra lép a Fővárosi Nagycirkusz műsorában: a négy főből álló Rippel Brothers Akadémia Tűzangyalai egy lenyűgöző légtornász-bemutatóval, a TwirlinGirls – Jerabek Csenge és Faludi Szilvia – egy lendületes görkorcsolyaszámmal, Faludi Szilvia pedig egy látványos karikaszámmal ejti rabul a nagyérdeműt. Az előadás egyetlen külföldi fellépőjeként az argentin Diaz Brothers egy nem mindennapi „kopogós” számot mutat be a porondon.

 

Gábor Anita

Főnix, a Tűzmadár

Magyarország

 

Kiskunhalasi gimnáziumi tanulmányai alatt szeretett bele a színművészetbe, majd Békéscsabára került, ahol a helyi színi tanodában töltött el három évet. Első, számára legfontosabb szerepe a Horgas Ádám által rendezett Dzsungel könyvének Túnája volt. Folyamatosan azon igyekszik, hogy korlátait megismerje és átlépje. 2016-ban lépett először a Fővárosi Nagycirkusz porondjára, a Lúdas Matyi a cirkuszban előadásban az Irgalom nevű ludat személyesítette meg, decemberben a szikramanók vezetőjeként kápráztatta el a nagyérdeműt, most pedig a Főnix bőrébe bújva varázsolja el a nézőket.

 

Maka Gyula

Tűzvarázsló

Magyarország

 

2013 márciusa óta a fővárosi nagycirkusz konferansziéja. Az idén 30 esztendős műsorvezető professzionális színészként több mint tíz évet játszott színpadon, de mint mondja, a cirkuszban találta meg igazán önmagát, az “igazi hangját”, itt érzi igazán otthon magát. Most Tűzvarázslóként mutatja be nekünk a tűz ezer arcát.

 

Vass Szilárd

Varázslótanonc

Magyarország

 

Színművészként számos színházban láthatta már a közönség: játszott alternatív társulatoknál (Atlantis Színház, Merlin Színház), szerepelt kőszínházakban (Vígszínház, Pesti Színház, Weöres Sándor Színház). Bohócdoktorként 15 évig tagja volt a Piros Orr Bohócdoktorok Alapítványnak, rengeteg beteg gyermek arcára csalva mosolyt. Ezt követően Szombathelyen megalapította saját bohócdoktor csapatát, létrehozva ezzel a Dr. Bohóc Mosolyszolgálatot. A Fővárosi Nagycirkusz több előadásában is feltűnt már, ezúttal szó szerint a tűzzel játszik, hiszen ő alakítja a Tűzvarázsló csetlő-botló tanítványát, aki saját kárán tapasztalja meg, hogy a tűz veszélyes is lehet, ha elszabadul.

 

Simet László

Ferde drótszám motorral
Halálkerék

Magyarország

 

László szüleitől tanult meg járni a drótkötélen. Egyike a világ legképzettebb kötéltáncosainak, aki új csúcsokat hódított meg a nemzetközi porondon a magasdrót műfajában. Azon utolsó artisták közé tartozik, akik biztosító kötél nélkül mutatják be produkciójukat bármilyen magasságban. Fellépett a 2012-es londoni olimpia és a paralimpia záróünnepségén, bejárta a világot, a legnívósabb helyeken lépett fel, többek közt a Cirque du Soleil “La Nouba” című műsorában és számos nagyszabású rendezvényén. Kínában a Wuhani, valamint a Varsói Nemzetközi Cirkuszfesztiválon megnyerte az aranydíjat, valamint számos más díjat nyert nemzetközi fesztiválokon. Tehetségét számos szakmai díjjal jutalmazták, többek között Hortobágyi Károly-díjjal, 2006-ban a köztársasági elnök kitüntette a Lovagkereszt Érdemrenddel, a magyar cirkuszművészet terjesztéséért végzett kiemelkedő munkájáért. 2014-ben a X. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztiválon szemaforszámáért elnyerte az ezüstdíjat.

Főnix – Tűzcirkusz előadásunkon két számmal is fellép: egy kifüggesztett dróton motorozik végig a manézs felett a magasban, majd szenzációs halálkerék-számával borzolja a nézők idegeit.

Rippel Brothers

FLOW handstand

Magyarország

 

Kitartás, erő és belső tűz! Az előadást rendező Rippel Brothers – Rippel Ferenc és Rippel Viktor – produkciójában a cirkusz világa ötvöződik az összművészettel! A többszörös fesztiváldíjas, valamint Hortobágyi Károly-díjjal kitüntetett előadóművészek karrierjük során kilencszer állítottak fel világrekordot, immár 3 éve a Sport és a Művészet Nagyköveteiként is tevékenykednek. Eddig több mint tízezer alkalommal hódították meg a világ színpadait, a mai napig külföldi nagy show-k és TV-műsorok állandó sztárjai, elhivatottságuk és profizmusuk révén az elmúlt 30 évben egyedülálló eredményeket értek el az artistaművészetben. Teljesen egyforma testfelépítésüknek köszönhetően műsorszámaik sokkal változatosabbak a hasonló artistaprodukciókhoz képest, fizikai erejük és egyensúlyérzékük segítségével ott lebegnek a lehető és a lehetetlen határmezsgyéjén. Produkcióik rendezésében ötvöződik az előadó-művészet, a cirkusz és a tánc világa.

 

Rippel Akadémia Tűzangyalai 

Légtorna-show 

Magyarország

 

A fiatalság lángja kelti életre a tűz kecsességét a Rippel Akadémia Tűzangyalainak csodás produkciójában, amelyben a fiatal tehetségek lenyűgöző mutatványokat mutatnak be a négy lengő tissue-n. A Rippel fivérek által kifejlesztett egyedi képzési rendszernek köszönhetően a Rippel Brothers Akadémián tanuló több mint ezer diákokból eddig már sok világhírű artistaművész került ki. Tanítványaikkal együtt szervezett közös műsoraikkal trendeket diktálnak. 2009-ben nyitották meg az iskolát, amely a fokozott érdeklődésnek köszönhetően 2017-ben újabb telephellyel bővült.

 

Richter Kevin / Richter Kevin lovasakrobata-csoport

Teve- és zebraszám / zsokészám

Magyarország

 

Richter Kevin 2001-ben született nyolcadik generációs artistacsalád gyermekeként. Lovasakrobata szülei mellett igen korán elkezdett lovakkal foglalkozni. Egyik első, húgával közös számukban Kevin egy pónifogatot hajtott be a porondra, a kocsiból pedig a királykisasszonynak öltözött Angelina integetett. Következő állomásként a családi hagyománynak számító lovasakrobatika következett. Húgával együtt mutattak be bravúros számot: Kevin a porondon körbefutó ló hátán állva tartotta Angelinát, aki Kevin vállára állt fel. A Richter Flórián Cirkusz 2017-es műsorában tevékkel és zebrákkal mutatott be állatszámot az akrobatikus számok mellett. 2018 januárjában Kevin “posta” száma nyitotta meg a XII. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivált: két lábbal két lovon állt, a porondra egyesével befutó lovak a két lába között futottak el, ő pedig elkapta a vezetőszárat. Guinness rekordként 20 lóval mutatta be ezt a számot.

Főnix – Tűzcirkusz műsorunk közönségét egzotikus állatszámával ejti rabul, amelyben tevéket és zebrákat vonultat fel a porondon, valamint a Richter Kevin lovasakrobata-csoport vezetőjeként bemutatja őseitől örökölt virtuóz tehetségét egy lenyűgöző zsokészámban.

 

Nagy Molnár Dávid

Illúzió-show

Magyarország

 

A tűz maga a testet öltött varázslat – táplál, formál és pusztít! Nagy Molnár Dávid harminc éve kápráztatja el látványos, humoros bűvészműsoraival közönségét – így többek között a Fővárosi Nagycirkusz Az univerzum fényei műsorában is fellépett –, amelyek által második helyezést ért el a drezdai FISM Bűvész Világbajnokságon, Magyarországon pedig a Kulturális Minisztérium Nívódíjával jutalmazták. A többszörös fesztiválnyertes bűvész az V. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál “Legjobb Magyar Előadóművész” díját is elnyerte. A sokoldalú illuzionista szinte minden típusú rendezvényen szórakoztatott már, most szenzációs trükkjeivel tűzmágusként bűvöli el közönséget.

 

Diaz Brothers 

Gaucho-tánc

Argentína

 

A dél-amerikai pampák tüzes, szenvedéllyel fűtött, végtelen világát hozza el az argentin csapat Magyarországra, amely tökéletesen ötvözi a precizitást, ritmust és mozgást egy dinamikus, erőteljes produkcióban. A három testvér Argentína népi hagyományaira épülő különleges gaucho-táncot ad elő a két vagy három nehéz golyóból álló, bőrrel bélelt és két kötélhez kötött eszközök, a boleadorák segítségével. A hagyományok szerint a gauchok – a dél-amerikai cowboyok – Uruguay, Argentína és Brazília déli pampáin ezekkel vadásztak szarvasmarhákra. Ők kezdték el a boleadorákat kísérőeszközként használni a bombo legueróval (dobbal) néptáncuk során. Később a boleadorák színpadi szerepet kaptak erős vizuális hatásuk miatt, manapság pedig ez a kivételes tehetséget igénylő műsorszám a dél-amerikai cirkuszok kedvelt produkciójává nőtte ki magát.

 

Anima Prizma

Tűz-show

Magyarország

 

Az Anima Prizma csapata 2013-ban alakult, azóta is stabilan négy taggal rendelkezik. Ars poeticájuk, hogy megjelenítsék az előadó-művészet ezer arcát, a benne rejlő misztikumokkal és belső folyamatokkal, mögöttes tartalmakkal együtt. Minden előadásuk az emberben rejlő érzelmek sokaságát tükrözi, melyekben a különböző kifejezésmódokat, mint a tánc, légtornász, vagy akár tűzzsonglőr produkció elegyítik szerves egésszé. Bár a karakterek mind különböző látásmóddal és kiforrt egyéniséggel rendelkeznek, a mondanivaló közös, annak sokszínűségét a kifejezésre választott megannyi nyelv adja. Számos sikert értek már el hazánkban és külföldön egyaránt: bemutatkoztak Luxembourgban, Törökországban, Horvátországban és a Maldív-szigeteken, sikereket arattak Sziget Fesztiválon, de feltűntek többek között a Pappa pia című filmben is.

 

TwirlinGirls – Jerabek Csenge és Faludi Szilvia / Faludi Szilvia

Görkorcsolyaszám / Karikaszám

Magyarország

 

A fiatalság tüzes örvénye ragadja magával a közönséget Jerabek Csenge és Faludi Szilvia lendületes, magával ragadó görkorcsolyaszámában. A Baross Imre Artistaképző Intézet Előadó-művészeti Szakgimnázium volt diákjai már felléptek a 2018-as Cirkuszok éjszakáján és a Lúdas Matyi a cirkuszban előadáson a Fővárosi Nagycirkuszban. Főnix – Tűzcirkusz című műsorunkban fergeteges görkorcsolyaszámuktól szikrázni fog a manézs, Faludi Szilvia szenzációs karikaszámával pedig a teremtés legfelső magasságaiba röpít el minket.

 

 

Képgaléria

 

[widgetkit id=”136″]

 

Jelmez, díszlet, kellék

 

A Főnix


A Tűzvarázsló


Varázslótanonc


Főnixjelmez


Táncosok


Díszlettervek


Inspiráció


Zászló