Trokán Anna és Gájer Bálint – október 11. 15 óra


Trokán Anna és Gájer Bálint – október 11. 15 óra

Trokán Anna színművész és Gájer Bálint énekes nézte meg vasárnap délután a Balance című előadást, amelyre mindketten párjukkal érkeztek.

„Nem tudnék választani, mert mindegyik műsorszám nagyon tetszett. Újra 5 éves gyereknek éreztem magam, együtt izgultam és örültem a művészekkel.” – mondta el Trokán Anna, és hozzátette: „A cirkusz más, mint a színház, itt komolyan kockán forog az ember élete. Ez egy élet-halál harc.” Gájer Bálint így fogalmazott: „Felszabadultan szórakoztunk, végigizgultuk az előadást, szorítottuk egymás kezét a párommal. Hatást gyakorolt ránk a produkció, ami nagyon fontos.”

Hírlevél feliratkozás

Elolvastam és elfogadom az adatvédelmi nyilatkozatot, így előzetesen és önkéntesen hozzájárulok ahhoz, hogy a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ Nonprofit Kft. valamint a Fővárosi Nagycirkusz rendszeresen hírlevelet küldjön számomra, melyről bármikor egy kattintással leiratkozhatok.

Legolvasottabb híreink