Fülöp Dorottya: Havat

2017. december 10., vasárnap

Fülöp Dorottya: Havat

Fülöp Dorottya, az ELTE BTK Kreatív írás minor szakos hallgatója „Havat" című novelláját a már csak három hétig megtekinthető, jobbára teltházas Csodagömb című karácsonyi előadás két fellépője, a lengyel Rafal Walusz bűvész és az osztrák Gärtner-család ihlette.

– A havat.
– Mi?
– A havat akarom.
– Én is akarom, de nincsen. Nem jön erre a Kékszemű...Hagyjuk is. Add ide, azt a kendőt.
Flos leoldotta a nyakára kötött kendőcskét, és a felé nyúló kézbe nyomta.
– Azt hittem bűvész vagy. Miért nem varázsolsz?
Nix elmosolyodott, és gyűrögetni kezdte a kendőt.
– Most varázsolok.
Ökölbe szorította a kezét, a kendő nem látszott ki belőle. Óvatosan a szájához emelte a kézfejét, aztán ráfújt, és széttárta az ujjait. Flos rezzenéstelen arccal figyelt, még a szemöldökét sem húzta fel, amikor észrevette, hogy eltűnt a kendő. A szája viszont rándult egyet, amint meglátta a virágot.
– Ez egy viola. Ide varázsoltál nekem egy violát?
Nix bólintott.
– Én havat kértem. – jelentette ki, azzal megfordult, és a tér közepe felé indult.
Nix néhány percet még álldogált a violával a kezében, aztán a földre hajította, és követte Flost, aki már az elefántnál járt.
Nix akart szólni előbb, de Flos megelőzte.
– Rosszabb vagy, mint a Kékszemű. Kérem vissza a kendőmet.
– Menj vissza érte, ott van a földön. Mostmár szirmai vannak meg levelei.
– Ne hülyéskedj velem. A kendőmet kérem, nem azt a violát.
– Nahát, az előbb még havat kértél. Mennyi mindent kérsz ma...
Flos vállat vont.
– Engem nem versz át, tudom, hogy itt van a zakód ujjában.
– Én igazán nem hiszem, hogy ott lenne a zakóm ujjában – nevette el magát Nix.
Flos úgy tett, mintha nem hallotta volna a megjegyzést, a kezét végighúzta a zakón. A ruhaanyagon és az alatta húzódó karon kívül semmit sem lehetett kitapintani.
– Hol a...?
– Hát a te kendőd. Nincs, amit nálam keressen.
Flos rögtön visszahúzta a kezét, és hátrált egy lépést. Nix ismét nevetett.
– Én a helyedben megnézném a hátsó zsebemet.
Flos épp csak rátapintott a zsebére, már tudta, hogy mit fog találni. Néhány másodpercig a kezében tartotta a kendőcskét, aztán visszakötötte a nyakába. Odafordult az elefánthoz, és egy almát nyomott a szájába. Úgy beszélt, hogy nem nézett hátra Nixre.
– Ügyesnek ügyes, de inkább zsebtolvaj, mintsem varázsló – mondta.
– Hol láttál olyan zsebtolvajt, aki a zsebedbe belelop valamit, és nem kiszedi onnan?
Flos elengedte a füle mellett a kérdést.
– Ha varázsló lennél, most lenne havam – jelentette ki.
– Tudod, hogy havat csak a Kékszeműtől kaphatunk.
– Akkor kérj tőle.
– Hogy kérjek tőle?!
– Nem tudom, oldd meg. Mássz fel, és kocogtasd meg az üveget.
– Másszak fel... Tudtommal te vagy a légtornász. Mássz fel te!
Flos még egy almát adott az elefántnak, aztán ellépdelt mellőle, megállt a tér közepén, és felnézett az üvegre.
– Miért akarod annyira a havat? – kérdezte Nix, amikor mellé lépett.
Flos nem válaszolt, szótlanul nézte az üveget. Nix óvatosan leoldotta a nyakáról a kendőcskét.
– Figyelj, nagyon figyelj, most megkeresheted, hol csalok.
Flos figyelmesen nézte az öklét, amiben újra eltűnt a kendőcske.
– Most fújj rá te. És mondd el, miért akarod úgy a havat.
Flos ráfújt, és válaszolt, de közben nem tévesztette szem elől Nix kezét.
– Mert a hó kegyelem. Minden hópehely az. Annál nagyobb kegyelem nem is kell, mint hogy lassan befedje a vállainkat, ránehezedjen a szempillánkra vagy szétolvadjon a tenyerünkben.
Közben Nix szétnyitotta az ujjait.
– Na, megvolt a pillanat?
– Nem igazán – mondta Flos –, de szerintem a zsebedben lesz.
– Nézd meg – nevetett Nix –, és elfordult kissé, hogy a zsebe jobban hozzáférhető legyen.
– Itt nincs semmi...
– De a te zsebedben van valami.
– Megint visszacsempészted oda? – húzta el a száját Flos, és még mondott volna valamit, de elharapta a mondatot, amikor a kezébe akadt a viola.
– És kitől jön ez a kegyelem? A Kékszeműtől? – kérdezte közben Nix.
– Azt hiszem, igen... De hol a kendőm?
– Nem tudom, lehet, hogy mégis a zsebemben. Nézd meg.
Flos idegesen nyúlt bele a zakó zsebébe, és duzzogva vette ki a kendőt.
– Az előbb, ugye, nem volt ott? Vagy már lehet, hogy bolond vagyok.
– Lehet hogy ott volt, lehet, hogy nem volt.
– Akár a Kékszemű. Lehet, hogy jön, lehet, hogy nem jön...
– A Kékszeműt nem lehet még ennyire sem kiszámítani.
– Mindent ki lehet számítani, még ezt a buta trükköt is, csupán még nem találtam meg a módját. De egyszerűen csak ennyi. Meg kell találni a módját... Honnan vannak a violák különben?
Nix kivette a kendőcskét a kézből, ami tétován szorongatta azt, és óvatosan visszakötötte Flos nyakára.
– A hajadból.
Flos meghökkent.
– A hajamból? – Hitetlenül nyúlt a hajához, amibe valóban bele volt tűzve néhány viola.
Megrázta a fejét, és figyelte, ahogy a földre hullnak a virágok.
– Most mért rázod le magadról?
– Mert nem tetszik ez nekem. Többet biztos nem matarászol a nyakam körül, és nem nyúlsz a kendőhöz sem.
– Látom, eléggé zavarba hoz a varázslat.
– Nem hoz zavarba. Csak nem tetszik. Akkor fog tetszeni, ha havat varázsolsz.
Nix zavartan pillantott Flosra.
– Azt nem lehet. Viszont még mindig nem értem a kegyelmet.
Flos nem nézett rá, mert a tekintetét ismét az üvegre szegezte, de azért közelebb lépett hozzá.
– Pedig egyszerű. A hó az egyetlen kegyelem. Minden mástól elválaszt az üveg. Ha sokáig nézed, az üveg visszatükröz, és magadat látod. Nem is enged mással szembesülni, mint magaddal. Ez pedig rémisztő. De ha elkezd hullani a hó, van, aminek örülj. A vállaidra ül, a szempilládra nehezedik. És ez kegyelem. Mert az egyedüli olyan dolog, aminek sikerül kintről érkeznie.
– Kintről?
– Hát a Kékszemű kint van. És a hóhoz kell az ő jelenléte, tehát a hó valahogyan csak kintről ered, még ha az üvegen belül is létezik.
Flos elhallgatott.
– Azt hittem, ez a kedvenc virágod – szólalt meg Nix végül.
– Az is.
– Akkor mért hagyod a földön?
– Nem tudom. Azt hiszem, nem tudok addig örülni neki, amíg meg nem kapom a havamat.
– De a hó és a virág kizárja egymást... Mármint az egyik tél, a másik tavasz.
– Nálam nem.
– De mért nem elég csak maga a viola annak, hogy örülj?
– Mert ez idebent van. Az üvegen belül. A hóval meg kaphatunk valamit kintről is.
Flos hirtelen megfordult, és határozott léptekkel az elefánt felé indult.
– Most hová mész?
– Megyek, felmászom, és megkoccintom az üveget.
Nix utánairamodott.
– Minek mászol fel? Hiába koccintod meg, nem fogja meghallani. És ha pedig kegyelem, akkor azt hiszem, várni kell rá.
– Miért? Néha az ember is kell lépjen egyet, ha a maga kegyelmét akarja. Én a hóért hajlandó vagyok megkoccintani az üveget.
– De nem tudsz várni, amíg ő maga jön ide?
Flos felmászott az elefánt hátára, és körbenézett.
– Nézd, a többieket is látom innen. – mondta – Ott az egész társulat. Most pihennek, azt hiszem. A légtornászok és a bohócok biztosan. És mind örülni fognak a hónak.
– Nem fogod onnan elérni.
– De el fogom. Légtornász vagyok, nagyot tudok ugrani.
Az elefánt hátáról átugrott a legközelebbi ház teraszára, onnan pedig a tetőre mászott fel. Nix lentről figyelte, ahogy elrugaszkodik, látta a lendület csíráját, amint mozdulattá vált, de látta azt is, hogy az üveg túl magasan van. Önkéntelenül összerezzent, amíg nézte a zuhanást, talán addig nem is lélegzett, csak a végén fújta ki a levegőt.
– Szerencséd, hogy elkapott az elefánt – mondta végül.
Flos csalódottan lépett mellé, miután az elefánt ormánya elengedte a derekát.
– Ne aggódj, nem rémít meg ennyi év után a saját testem zuhanása.
– Túl magasan van, megmondtam, hogy nem éred el. Gyere – rántotta meg a karját Nix –, varázsolok neked egy lepkét.
– De nekem nem kell lepke. Megyek és újrapróbálom.
Nix levette a fejéről a kalapot, és a kezével körkörös mozdulatokat írt le a karima fölött, de csalódottan visszacsapta a fejére, amikor látta, hogy Flos megint az elefánt felé tart, és nem is figyel rá.
– Mégis mi értelme van ennek? – kiáltotta, de most nem szaladt utána, csak állt, hol az üvegre pillantva fel, hol a földön heverő violákra.
Flos megállt és eltűnődve nézett vissza rá.
– Már elmagyaráztam.
– De nem értelek. Itt az egész cirkusz. Mind itt vagyunk, és...
– Ennek a helynek a lényege a hó.
– Nem, ennek a helynek más lényege is lehet. Például az, hogy te végigsétálsz a házak között feszülő drótokon, hogy az elefánt körbejárja a teret, hogy én violákat varázsolok elő a zsebedből. A Kékszemű meg úgy is eljön.
– Igen, de az más, ha azért jön ide, mert mi hívjuk. Ő nem is tud arról, hogy mi egyáltalán...
– Nem tudom miért, de ez így van jól – sóhajtotta Nix. – Különben hova lett a kendő a nyakadról?
Flos a nyakához kapott, de csak a bőrét érték el az ujjbegyei.
– Nem tudom, megint hogyan csináltad, de azonnal kérem vissza.
– Nincs nálam.
– Persze, akkor nálam van ismét – mondta duzzogva Flos, és kotorászni kezdett a zsebeiben – És nem hiszem, hogy jól van az úgy, hogy ha havat szeretnénk, akkor nem kaphatunk. Én most nagyon szeretnék, és nem igazság, hogy a Kékszemű csak így nem néz ránk, és...
– A jobb kabátzsebed...
Flos zavartan rápillantott, aztán belenyúlt a zsebébe.
– Még egy viola, természetesen. Azért örülök, hogy mostmár a kendőm is itt van vele.
Miközben visszakötötte a nyakára, Nix közelebb lépett.
– Hamarosan lesz hó, ne aggódj, mert...
Flos hirtelen megszorította a karját.
– Várj, ne mozdulj.
– Jön a Kékszemű? – kérdezte Nix.
Flos bólintott.
Egymással szemben álltak. Flos lehunyta a szemét, Nix pedig a földre nézett, egy violát figyelt, ami már hervadni kezdett. Talán ez az, ami az első trükkből maradt itt.
Flos elmosolyodott, amikor megérezte az arcbőrén az első hópihe hidegét. Lassan nyitotta ki a szemét. Nix az arcát nézte.
– Kegyelem? – kérdezte.
– Igen, kegyelem.
Flos felpillantott az üvegre, de az nem látszott már a kavargó hópelyhektől.
– Megyek, és összeszedem a violáimat, mielőtt betemetné őket a hó – mondta.

A Kékszemű megbűvölten nézte a havat. Figyelte, ahogy a fehér pillék befedik az elefántot, ahogy ráhullanak a bohócok piros hajára, és ahogy betakarják a tér középen álló bűvészt és légtornászlányt. Nagyon tetszett neki, hogy a lány a hóesésben állva virágot tart a kezében. Talán volt ebben valami lírai. Először csak komolyan nézte őket, aztán elmosolyodott, majd amikor lehulltak az utolsó pelyhek is, egy erőteljes mozdulattal újra megrázta a hógömböt.

Hírlevél feliratkozás

Elolvastam és elfogadom az adatvédelmi nyilatkozatot, így előzetesen és önkéntesen hozzájárulok ahhoz, hogy a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ Nonprofit Kft. valamint a Fővárosi Nagycirkusz rendszeresen hírlevelet küldjön számomra, melyről bármikor egy kattintással leiratkozhatok.