Telt házzal ért véget a Csodagömb – Cirkuszi Nagykarácsony műsorunk!

2018. január 01., hétfő

Telt házzal ért véget a Csodagömb – Cirkuszi Nagykarácsony műsorunk!

Hatalmas sikerrel és telt házzal zárult karácsonyi előadásunk, a Csodagömb - Cirkuszi Nagykarácsony! Az utolsó hónapban, decemberben már szinte az összes jegy elfogyott, az utolsó napokban pedig ki kellett tenni a minden jegy elkelt táblát!

A Vincze Tünde, a Magyar Légtornász Egyesület alapítója, légtornatanár, a Baross Imre Artistaképző munkatársa által rendezett műsorban kilenc ország képviselői léptek fel, hogy produkcióikkal elkápráztassák a közönséget, miközben az egész előadás koncepciója az álmok és kívánságok köré épült. A nézőink láthattak bűvész-, diabolo-, gurtni-, zsonglőr, kínai és orosz rúd, hand voltage, levegő és karika-, valamint elefánt- és lovasszámokat. A hatalmas érdeklődésre való tekintettel még plusz előadásokat is be kellett iktatnunk.

A Fővárosi Nagycirkusz emellett különösen nagy gondot fordít arra, hogy olyanok is megtekinthessék az előadásait, akiknek hátrányos helyzetük miatt erre nem lenne módjuk. Így nem csak részt vettünk a Jónak lenni jó! karitatív eseményben, de december 22-i előadásunkra az ország számos részéből érkeztek hátrányos helyzetű iskolás gyerekek, december 10-én 142-en tekinthették meg ingyenesen műsorunkat, december 6-án pedig audio-narrált előadást tartottunk vak és gyengénlátó embertársaink számára. Ezen kívül december 15-én az Erzsébet-tábor szervezésében a visegrádi négyek gyerekei számára tartottunk extra előadást.

Bár karácsonyi műsorunk december 31-én véget ért, már mind a január 8-án kezdődő XII. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztiválra, mind a Győztesek Karneválja a cirkuszban előadásunkra válthatók jegyet. Ahogy 2017-ben, úgy idén is szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt, cirkuszrajongót káprázatosabbnál káprázatosabb előadásainkra a Fővárosi Nagycirkuszban!

Hírlevél feliratkozás

Elolvastam és elfogadom az adatvédelmi nyilatkozatot, így előzetesen és önkéntesen hozzájárulok ahhoz, hogy a MACIVA Nonprofit Kft. valamint a Fővárosi Nagycirkusz rendszeresen hírlevelet küldjön számomra, melyről bármikor egy kattintással leiratkozhatok.

Legolvasottabb híreink