Cirkuszok Világnapja

2014. április 03., csütörtök

Cirkuszok Világnapja

2014. április 19-én a Fővárosi Nagycirkusz előtt!

„Az a nap, amelyik nevetés nélkül telik el, elvesztegetett idő.”

(Charlie Chaplin)

Egy nap, amely a cirkuszról, a látványról, a szórakozásról és a nevetésről szól! 2007 óta ugyanis, április harmadik szombatján, a cirkusz varázslatos világát ünnepli a nagyközönség. A korábban Európai Cirkusznapnak nevezett esemény híre gyorsan terjedt, és vonzónak bizonyult a Föld minden szegletében, így 2010-től már Cirkuszi Világnapként került be a naptárakba. A Fővárosi Nagycirkusz, nagy érdeklődés közepette, három éve rendezte meg az első, nem csak gyerekek, hanem felnőttek számára is élményt jelentő programját.

A cirkusz ma már nagy hagyományokkal rendelkező előadó-művészeti ág, amely emberek millióinak jelent felejthetetlen élményt és szórakozást. Egy határok nélküli művészeti forma, melynek egyetemes nyelve mindenki számára érthető, és sokak számára elérhető.

Magyarországon a cirkuszi műfaj méltó helyére került a művészeti szférában, hiszen intézményünket 2013-tól hazánk kulturális csúcsintézményei között tartják számon. Megtiszteltetés, hogy a Magyar Állami Operaház, és a Nemzeti Színház mellett, a MACIVA is elnyerte a Nemzeti Intézmény címet.

Legyen gyakori vendégük a cirkuszban és a rendezvényeinken, szívja magába a látványt, gyűjtsön élményeket, és ne feledje: korosztálytól függetlenül, a cirkusz mindenkié! Öné és a családjáé. Szórakoztat, elvarázsol, lenyűgöz és megnevettet!

Jó szórakozást, sok élményt és nevetést kívánunk!

 

Programok a Fővárosi Nagycirkusz előtt

2014. április 19.

10.00                                 

 

Köszöntőt mond - dr. Kriza Zsigmond ügyvezető igazgató

 

10.05-10.45  

 

Színpadi műsor, fellépnek: Corrodini Bűvész Egyesület, Magyar Zsonglőr Egyesület, Maka Gyuszi ének, Balogh Ibolya és tanítványa, Bűvész Iskola és Tanítványai, Nedó József tányérforgató, Varga Viktor ének

 

11.00-13.00  

 

 

Circus Classicus - előadás

 

13.30-14.10  

 

Parádé

 

14.10-14.45

 

Színpadi műsor, fellépnek: Corrodini Bűvész Egyesület, Magyar Zsonglőr Egyesület, Maka Gyuszi ének, Balogh Ibolya és tanítványa, Bűvész Iskola és Tanítványai, Nedó József tányérforgató, Varga Viktor ének

 

15.00-17.30

 

Circus Classicus – előadás

19.00-21.30

Circus Classicus – előadás

 

 

 

Konferál: Maka Gyuszi és Hrisafis Gábor

Közreműködik Balogh Ibolya gólyalábon és tanítványa egykerekűn.

 

Hírlevél feliratkozás

Elolvastam és elfogadom az adatvédelmi nyilatkozatot, így előzetesen és önkéntesen hozzájárulok ahhoz, hogy a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ Nonprofit Kft. valamint a Fővárosi Nagycirkusz rendszeresen hírlevelet küldjön számomra, melyről bármikor egy kattintással leiratkozhatok.

Legolvasottabb híreink