Dosov csoport interjú

2018. június 11., hétfő

Dosov csoport interjú

Atlantic Flight – Nagy cirkuszi utazás műsorunk április 7-étől látható a Fővárosi Nagycirkuszban. A műsorban zsonglőr-, levegő-, gyorsöltöző- és fókaszámon kívül a Dosov csoport ugródeszkaszáma is látható. Egy interjú keretében Elena Dosovval beszélgettünk a Dosov csoport fellépéseiről.

Egyszer már jártatok nálunk, 2004-ben a VI. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztiválon aranydíjat nyertek ugródeszkaszámotokkal. Milyen érzés volt akkor fellépni, és milyen érzés visszatérni?

Az a fesztivál tökéletes volt, és örülünk, hogy itt lehettünk. Ami az új műsort illeti, jó érzés újra fellépni itt, ez egy kedves hely, a közönség pedig nagyon lelkes.

Mi az, ami azóta újdonságnak számít, ami azóta megváltozott Budapesten és a Fővárosi Nagycirkuszban?

Nos, részünkről feltétlen újdonságnak számít, hogy megújítottuk a számot, új a zene, a koreográfia, és a kosztümünk is új, amiben fellépünk az ugródeszkaszámban.

Ami a cirkuszt illeti, számomra nem változott meg, hiszen először vagyok itt. A férjem, Dmitry volt itt évekkel korábban. Ami számunkra újdonságnak számít, az az új műsor vízi cirkusz mivolta.

Mi az, amiben a Fővárosi Nagycirkusz különbözik a többi cirkusztól?

A manézs itt nem olyan nagy, mint más cirkuszokban, így a közönség közelebb van hozzád, és láthatod a reakciójukat.

Mesélnétek arról, miként hoztátok létre ugródeszkaszámotokat?

Ezt a számot a New York-i Big Apple Circus számára hoztuk létre, akiknek egy különleges számra volt szükségük egy különleges műsorhoz. Ez egy könnyed, vidám szám, és ezt adjuk elő a vízi cirkuszi műsorban is.

2007-ben Ezüst Bohóc-díjat nyertetek a Monte-carlói Nemzetközi Cirkuszfesztiválon. Mesélnétek erről a fellépésetekről?

Ez a rendezvény egy komoly mércének számít a cirkuszművészek számára. Nagyon nehéz bejutni oda, és azok, akik ott fellépnek, kiválóak a saját területükön. A cirkuszművészek legjava látható ott. Már az is nagy megtiszteltetés, ha bekerülsz oda. Ha ott részesülsz elismerésben, az olyan, mint aranyérmet nyerni az olimpiai játékokon.

Mi a véleményetek az Atlantic Flight – Nagy cirkuszi utazás vízi cirkusz előadásunkról? Mi az, ami számotokra különbözővé teszi más előadásoktól?

A vízi része különbözteti meg a többi előadástól. Ebben az előadásban rengeteg a víz, és erre nekünk is fel kell készülnünk. Emellett, mivel a manézs kisebb, mint más cirkuszokban, ezért kevesebb helyünk van az ugráshoz, és erre is ügyelnünk kell.

Hírlevél feliratkozás

Elolvastam és elfogadom az adatvédelmi nyilatkozatot, így előzetesen és önkéntesen hozzájárulok ahhoz, hogy a MACIVA Nonprofit Kft. valamint a Fővárosi Nagycirkusz rendszeresen hírlevelet küldjön számomra, melyről bármikor egy kattintással leiratkozhatok.

Legolvasottabb híreink