Levizsgáztak a magyar cirkuszművészet új reménységei

2018. június 27., szerda

Levizsgáztak a magyar cirkuszművészet új reménységei

2018. június 26-án, a Fővárosi Nagycirkuszban tartották a Baross Imre Artistaképző Intézet Előadó-művészeti Szakgimnázium impozáns, tanévzáró vizsgaelőadását.

A Himnusz eléneklése után Greifenstein János, az intézet bohóc tagozatának osztályfőnöke köszöntötte a szép számban összegyűlt közönséget, majd felkérte Fekete Pétert, az Emberi Erőforrások Minisztériumának Kultúráért felelős államtitkárát és a cirkuszművészet megújításáért felelős miniszteri biztosát, hogy tartsa meg nyitóbeszédét.

Fekete Péter köszöntötte Habsburg Györgyöt, aki a cirkuszművészet jelentős támogatója és pártfogója, Dr. Borsos Beátát, a MACIVA ügyvezetőjét, Graeser Józsefet, a Fővárosi Nagycirkusz szakmai vezetőjét, Murainé Szakáts Ildikót, az Artistaképző Intézet igazgatónőjét, Seregi Zoltánt, a Békéscsabai Jókai Színház igazgatóját, az artistaképző vezetőit, tanárait, munkatársait, az egykori és jelenlegi diákokat, az artista szakma jelenlévő tagjait, az Artistaművészek és Cirkuszi Dolgozók Szakszervezetének vezetőit, a szülőket és a barátokat.

„Az Emberi Erőforrások Minisztériuma kiemelt figyelmet szentel a az előadóművészet eme különleges ágának, a cikuszművészetnek. Ezt a kiemelt pozíciót az is mutatja, hogy a kormány a Kultúráért felelős államtitkári pozíciót egy a cirkuszművészetből jövő embernek adta, és egyben megerősítette, hogy a cirkuszművészet megújításáért felelős miniszteri biztosi pozíciót is megtarthassa. A kormányzatnak fontos a cirkuszművészet, ahogy az is, hogy újabb és újabb generációk nőjenek fel. A kulturális kormányzat hisz benne, hogy Európa közepén ennek a művészeti ágnak a vezető képviselői vagyunk, voltunk és leszünk. Az elmúlt két hónap során két másik ilyen záróvizsgán is részt vehettem Kristóf Krisztián barátommal Kijevben és Olaszországban, Veronában. Van lehetőségünk összehasonlítani, hogy hol tartunk a világban, hogy milyen szakmai szintet és milyen odaadást tudunk bevetni azon céljaink megvalósításában, hogy tényleg mi legyünk a legerősebbek Európában. Van még tennivalónk, ezért elhatároztuk, hogy minél több külföldi szakembert és külföldi társiskolát meghívunk a jövőben, hogy ti is láthassátok, hogy hol tart a külföld. Minél több lehetőséget fogunk biztosítani a fiataloknak, hogy elmehessenek külföldi fesztiválokra” A kulturális államtitkár reményét fejezte ki, hogy a vizsgaelőadás után az ifjú artisták életében lezárul egyfajta tanulmányi, és elindul egy professzionális időszak, és a jelenlévő cirkuszigazgatók kiválasztják majd közülük a legjobbakat. Köszönetét fejezte ki a tanároknak a munkájukért, a cirkusz dolgozóinak, akik segítettek a vizsgaelőadás létrejöttében, a fellépő fiataloknak pedig jó munkát és sikeres fellépést kívánt.

Az előadást az előkészítő és felzárkóztató osztály pantomimesei kezdték, majd Duchaj Dani focilabdákkal előadott zsonglőrszáma következett. A női nemben a kecsesség mellett az erő is megfér, amelyet Fodor Luca és Baki Bettina prezentált emelő számában, majd Farkas Fruzsi varázsolta el a közönséget lengőtrapéz produkciójával. A rekvizitek cseréje alatt, a negyven év után először tavaly elindított bohóc osztály tartott mókás ismertetőt a pantomim harcászati alkalmazásáról, majd Jerabek Csenge kellemmel és bájjal ötvözött feszesdrót számát mutatta be. Buda Balázs varázslatos gurtni produkciója után az előkészítő és felzárkóztató osztály excentrik csoportja engedett bepillantást egy osztályteremben zajló dinamikus jelenetbe, amit Faludi Szilvia levegő karika száma követett. A Firebombs trió – László Tamás, Besnyő Zille, Szabó Kira – egy pörgős, táncelemekkel tarkított deszka számot mutatott be. A szünet után az előkészítő osztály adott bizonyságot egykerekű bicikli tudásáról, majd Kudlák Eszter és Kánya Alex profi kínai rúd száma következett. Az Ukrán Harkovi Stúdióból a szinte még gyermek Kira Garbuz és Katerina Kovtunenko mutatta be tehetségét a hengerperzsen, majd a Baross Imre Artistaképző szak 3-as és a szak 4-es osztálya tartott táncbemutatót. A következő ukrán vendég, Diana Szjerkina a Herszoni Jin Roh Stúdióból, egy manapság egyre ritkábban látott kaucsuk számmal késztette álmélkodásra a nézőket, majd a Twirling girls – Jerabek Csenge és Faludi Szilvi – akrobatikus görkorcsolya száma következett. Dudás Zsolt vicces elemekkel tarkított gentleman zsonglőr produkcióját Kircsi Kriszti hullahopp száma követte, majd Szlavkovszki Zsolt csalt ki mély érzelmeket a nézőkből trapéz számával, a bohóc osztály tanulóinak köszönhetően pedig találkozhattunk a „világ legnagyobb bűvészeivel”. A produkciók sorát a zseniális Sitz csoport – Alton Szofi, Bódi Anna, Hema Artúr, Kevi Péter – zárta, amit Murainé Szakáts Ildikó beszéde követett.

Az igazgatónő meghatódva köszöntötte a jelenlévőket, majd felelevenítette az idei év eseményeit, a negyven év után elinduló bohócképzést, és a Budapesten elsőként elindított színháztechnikus szakot, valamint saját közismereti tantestületük létrejöttét, melynek folyományaként leérettségiztettek egy évfolyamot. Közismereti képzésükben külön büszkék arra, hogy országos versenyen matematika és magyar tantárgyból tanítványaik ott vannak a dobogón. Az iskola létszámában is bővült, 2016-ban 209 tanulójuk volt, az idei évet már 260 tanulóval nyitották meg. A diákok szereplése kapcsán büszkén említette meg, hogy a Fővárosi Nagycirkuszban bemutatták a Rómeó és Júlia című darabot, a XII. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztiválon a High Five gumiasztal csoport győzelmét és a kínai rúd számával bronzérmet szerző Fehér Ádámot és Kassai Benjámint. Az intézet számára megtiszteltetés volt, hogy köszönthették az ország legidősebb artistáját, Eötvös Elzát, valamint több mint ötven rendezvényen vettek részt a diákok: többek között a cirkuszfesztiválra készült Egyenes labirintus, a Keménykalap és krumpliorr bemutatójában, felléptek az Operaházban, az Erkel Színházban, és a Rengeteg című darabban, amelyet a világhírű cirkuszművész és rendező, Samuel Tétreault jegyez, amelyet több alkalommal játszanak majd a Sziget Fesztiválon is. Mint minden iskolában, a jó bizonyítvány mellé kiosztották a dicséreteket, átadták a végzős diákok bizonyítványait és elbúcsúztatták a tanítással felhagyó Laczkó Vladimir pantomim mestert.

Szekáry Zsuzsanna

Hírlevél feliratkozás

Elolvastam és elfogadom az adatvédelmi nyilatkozatot, így előzetesen és önkéntesen hozzájárulok ahhoz, hogy a MACIVA Nonprofit Kft. valamint a Fővárosi Nagycirkusz rendszeresen hírlevelet küldjön számomra, melyről bármikor egy kattintással leiratkozhatok.

Legolvasottabb híreink