Fogjunk össze egy nemes célért!

2018. augusztus 03., péntek

Fogjunk össze egy nemes célért!

A Fővárosi Nagycirkusz az Artistaművészek és Cirkuszi Dolgozók Szakszervezetével együttműködve 2018. augusztus 10-én, 19 órától jótékonysági előadást szervez az idős artistaművészek megsegítésére. Az Atlantic Flight – Nagy cirkuszi utazás című vízi cirkuszi előadás teljes bevételét a nagy múltú, idős artistaművészeink támogatására fordítják. E nemes célú esemény kapcsán Eötvös Tiborral, a szakszervezet elnökével beszélgettünk.

„Az idős cirkuszművészek számára rendezett jótékonysági előadás, egy több mint harminc éves hagyomány, amit annak idején az akkori Artista Szakszervezet és a Magyar Cirkusz és Varieté (MACIVA) hívott életre. A jótékonysági előadás jelenlegi formáját a szakszervezet a Fővárosi Nagycirkusz volt főigazgatójával, Fekete Péter úrral közösen alakította ki. A MACIVA nagyon tisztességesen és segítőkészen áll az eseményhez: minden évben biztosítja a helyszínt, segít a szervezésben és az esemény népszerűsítésében, melynek teljes bevételét a szakszervezet egyenlő részben osztja szét az idős cirkuszművészek között. A Fővárosi Nagycirkusz ezen kívül segítséget nyújt abban is, hogy a nyugdíjasokat karácsonykor, a szeretet ünnepén hivatalos keretek között, egy jó hangulatú ebéd közben közösen meg tudjuk ajándékozni. Ezen kívül befolynak még adományok a Művészeti Szakszervezetek Szövetségétől, a Magyar Cirkuszigazgatók Egyesületétől, a magáncirkuszoktól és az eseménynek vannak egyéni támogatói is.

Az idős artisták nagyon örülnek és mindig nagy izgalommal várják ezt az eseményt, mert a valaha nagyra értékelt művészeink nagyon kevés nyugdíjból élnek és jól esik nekik, hogy gondolnak rájuk és elismeréssel adóznak nekik. A múlt tisztelete és emlékezete nélkül nem lehet jövőt építeni, ezért nem szabad elfelejteni, hogy ez a generáció alapozta meg a jelenlegi cirkuszművészet alapjait és hírnevét itthon, valamint külföldön egyaránt. Ezen kívül nem elhanyagolható az sem, hogy Magyarország kultúrnagykövetei voltak. Sok olyan idős művészünk van, akikről a nemzetközi cirkuszvilágban a világ minden táján a mai napig elismeréssel és tisztelettel beszélnek. Ők voltak azok, akik öregbítették és világszínvonalúvá emelték a magyar cirkuszművészet hírnevét. Egy-egy kolléga személyisége és kimagasló tudása még évtizedek távlatából is külön történet, legenda a cirkuszoknál.

Előre is köszönjük a támogatást minden kedves nézőnek, aki eljön a jótékonysági előadásra, amelyhez az Artistaművészek és Cirkuszi Dolgozók Szakszervezetének nevében nagyon jó szórakozást kívánok.”

Szekáry Zsuzsanna

Hírlevél feliratkozás

Elolvastam és elfogadom az adatvédelmi nyilatkozatot, így előzetesen és önkéntesen hozzájárulok ahhoz, hogy a MACIVA Nonprofit Kft. valamint a Fővárosi Nagycirkusz rendszeresen hírlevelet küldjön számomra, melyről bármikor egy kattintással leiratkozhatok.

Legolvasottabb híreink