Marton Árpád: Egy régi kép a porban

2018. október 03., szerda

Marton Árpád: Egy régi kép a porban

A Csoda a cirkuszban című országos irodalmi pályázatunkra 185-en jelentkeztek. Az elkövetkezendő napokban megosztjuk az első három-három helyezett pályázó műveit vers és novella kategóriákban. A versek mezőnyében Marton Árpád munkáit - aki hat verset is beadott a pályázatunkra - találta legjobbnak a zsűri. Egy régi kép a porban című versét Richter Flóriánnak ajánlja negyvenedik születésnapjára.

 

 

 

 

 

Marton Árpád:
Egy régi kép a porban

Richter Flóriánnak negyvenedik születésnapjára

Egy régi képet nézek.
Kisfiú lovával
szereplői a képnek,
mely úgy bukkant föl nemrég
kopott bonbondobozból
fakón, gyűrődve sokszor,
mint szoktak ily emlékek
lélek mélyéről. Szeszélyes okból.
Lovon s a kisfiún is kantár:
íme, két rokon lélek,
akikre nagy kaland vár.
Nézem a régi képet.
Akár kaleidoszkópban
örvénylenek a fények,
elmémnek színpadára lépnek
az élet stációi. Rétegre réteg.
Remények, szenvedések
és küzdelmek leginkább.
Libikókát és hintát
te csak kellékként kaptál.
Hány kalandból kimaradtál…
Hányszor búcsúztál sírva,
és hányszor húzott vissza
szíved, ez árva gyermek.
Míg más fiúk labdázni mentek,
neked szaltóznod kellett
s ugrálnod föl-le, lóra:
egy békés földrajzóra
hányszor volt vágyad tárgya!
Hány elcsigázott vágta
fáradtan, kudarc-rágta
szívvel nekifeszülve újra,
mert tőled épp ezt várja
a világ és a család hagyománya,
s hogy egyszer fölrepülj,
hányszor hulltál a sárba…
Bírod? Már hogy ne bírnád!
Nem adhatod föl! Inkább
mutass fügét a sorsnak,
légy hőse új rekordnak,
s a tempót már te diktáld
a hálás utókornak.
Mert így győznek a bátrak:
s a bámész nagyvilágnak
így lesznek példaképe.
S hogy mit rejt szívük mélye?
Ne firtasd, hisz megillet
a lélek titka minket,
mely elrejt bánatot, jajt, mindent,
kínt és csalódást, melyek előre vittek
e pályán. Míg végül állván
cirkusz olimpiádján
rivaldafényben, árván
arcodra ül címlapmosoly -
gond árnya, bú, felhőgomoly
artistához nem illő.
Szálegyenesen feszít ő,
akárcsak egy félisten
káprázó gyémántfényben,
még akkor is, ha nincsen
kedve, csak sírni éppen.
S ha majd a publikum békésen,
gyermeke kezét fogva
hazaballag jól fűtött otthonokba,
magányosan, csapzottan
borulsz a fűrészporba.
Mert ott, manézs porában,
éveknek szélsodrában
valami láthatatlan
igézi-vonzza lelked
ellenállhatatlan,
ha kihunynak a fények.
Ott őriz téged
forgács között egy régi-régi kép,
melyet csak egyre nézek.
A kisfiú lovával.
Örökre egyek. Senkitől sem félnek.

Hírlevél feliratkozás

Elolvastam és elfogadom az adatvédelmi nyilatkozatot, így előzetesen és önkéntesen hozzájárulok ahhoz, hogy a MACIVA Nonprofit Kft. valamint a Fővárosi Nagycirkusz rendszeresen hírlevelet küldjön számomra, melyről bármikor egy kattintással leiratkozhatok.

Legolvasottabb híreink