Interjú Patonai Zsolt táncművésszel, a Szikramanók – Karácsonyi kaland a cirkuszban koreográfusával

2018. október 12., péntek

Interjú Patonai Zsolt táncművésszel, a Szikramanók – Karácsonyi kaland a cirkuszban koreográfusával

Patonai Zsolt táncművésszel, a Fővárosi Nagycirkusz Szikramanók – Karácsonyi kaland a cirkuszban című téli előadásának koreográfusával beszélgettünk karrierjének állomásairól, a cirkuszművészet iránti szerelméről és a karácsonyi előadásról.

Patonai Zsolt a Fóti Népművészeti Szakközépiskolában végzett néptánc szakon, majd felvételt nyert a Magyar Állami Népi Együttesbe, ahol öt éven keresztül tanulta és népszerűsítette a magyar nép kultúráját és táncait. Számos előadásban vett részt, többek között a Naplegenda, a Földön apám fia volnék és a Verbunkos című nagyszabású produkciókban. Fél éven át turnézott az együttessel az Amerikai Egyesült Államokban és Kanadában. 2007-ben csatlakozott a Román Sándor vezette ExperiDance Társulathoz, ahol tíz évet töltött el, számos előadásban szólistaként lépett fel. Tavaly óta életét a tánc mellett a cirkuszművészetnek szenteli, jelenleg a Baross Imre Artistaképző Intézet növendéke.

Kérdésünkre, hogy honnan ered a cirkuszművészet iránti rajongása, elmondta, hogy többek között azért is szeretett bele az ExperiDance társulatába, mert nagyon sokféle dolgot tanultak, így arra is lehetősége nyílt, hogy a levegőben dolgozhasson. Épp egy hosszabb turnén volt, amikor Békéscsabán az egyik kollégája, André Rolland a szabadidejükben megtanította a tissue alapjaira, amibe teljesen beleszeretett. Három éven át gyakorolt és létrehozott egy saját levegőszámot az akkori partnerével. Amikor két éve elindult a felnőtt artistaképzés a Baross Imre Artistaképző Intézetben, egyből csatlakozott az iskola tanulóihoz. „Ahogy beleszeret valamibe az ember és kitalál valamit, a jó Isten segedelmével véghez tudja vinni” vallja Patonai Zsolt.

A Szikramanók – Karácsonyi kaland a cirkuszban című műsor lényegét eképpen foglalta össze: „A mai világban a karácsony rohanással és idegeskedéssel telik, amikor az emberek igyekeznek gyorsan letudni a szeretteikkel töltött időt és az ajándékozást. Hogy a karácsony szelleme ne vesszen el, a Szikramanók – akik a karácsony szellemének segítői – elcsenik a karácsonyfa alól az ajándékokat, amikbe különböző értékeket –szeretet, egymásra figyelés, barátság, egyensúly - tesznek.” A koreográfus elmondta, hogy a december 31-ig látható műsor Szikramanóinak szerepére komoly castingot írtak ki, hiszen nem elég a profi tánctudás, a táncosoknak fel kell menniük a levegőbe is, ahol karikaszámmal varázsolják el a nézőket. Dinamikus, táncos, akrobatikus mozdulatokat végeznek majd, amikkel a látvány mellett a számok közötti átkötéseket is érthetőbbé teszik.

„Nagy megtiszteltetés számomra a vezetés és az egész stáb részéről, hogy felkértek erre a munkára, ezért mindent megteszek azért, hogy jó legyen ez a műsor és örömet okozzunk a Fővárosi Nagycirkuszba ellátogató családoknak. Ez egy olyan látványos és színvonalas műsor, amit kár lenne kihagyni!”

Szekáry Zsuzsanna

Hírlevél feliratkozás

Elolvastam és elfogadom az adatvédelmi nyilatkozatot, így előzetesen és önkéntesen hozzájárulok ahhoz, hogy a MACIVA Nonprofit Kft. valamint a Fővárosi Nagycirkusz rendszeresen hírlevelet küldjön számomra, melyről bármikor egy kattintással leiratkozhatok.

Legolvasottabb híreink