Számzsonglőrködés a manézsban – Számadó László ismét rendhagyó órát tartott nálunk!

2019. február 20., szerda

Számzsonglőrködés a manézsban – Számadó László ismét rendhagyó órát tartott nálunk!

Kicsivel több, mint két éve indítottuk útjára cirkuszpedagógiai programunkat, mely során a tanulóknak egy új, szórakoztató perspektívából ismertetjük a tananyagot, az iskola négy fala közül kimozdítva a cirkusz varázslatos világában oktatva őket – ez által pedig ők is megbizonyosodhatnak arról, hogy a korábban szürkének hitt ismeretek valójában megannyi színnel bírnak. E programunk visszatérő szereplője Számadó László Szupertanár, aki már korábban is zsonglőrmutatványokkal tette érdekessé nebulói számára matematikaóráit. Ezeken az alkalmakon nem a cirkuszt viszi be az iskolába, hanem az iskolát hozza a cirkuszba!

Ezúttal is hetven diák látogatott el mai, február 20-i rendhagyó órájára, ahol a résztvevők számot vethettek a matematika szépségeiről. Az érdeklődők megtudhatták, hogy mik is azok a Főnix-számok, hogy milyen kört ír le a Halálkerék, illetve azt is, hogy a téglatestekkel kapcsolatos tudnivalókat nem csak a kockák élvezhetik! Számadó László előadása még március 1-én, pénteken látható, érettségiző középiskolások számára!

Hírlevél feliratkozás

Elolvastam és elfogadom az adatvédelmi nyilatkozatot, így előzetesen és önkéntesen hozzájárulok ahhoz, hogy a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ Nonprofit Kft. valamint a Fővárosi Nagycirkusz rendszeresen hírlevelet küldjön számomra, melyről bármikor egy kattintással leiratkozhatok.

Legolvasottabb híreink