Artistaprodukcióval Együtt Egymással Mindenkiért

2019. április 29., hétfő

Artistaprodukcióval Együtt Egymással Mindenkiért

Pénteken a József Attila Színház adott otthont a századik születésnapját ünneplő Színházi Dolgozók Szakszervezete Segítsünk Alapítványának Együtt Egymással Mindenkiért elnevezésű jótékonysági gálaestjének. Az ötödik alkalommal megrendezésre került eseményen a fellépő művészek a korábbi évekhez hasonlóan fellépti díj nélkül vállalták, hogy segítik rászoruló kollégáikat. A Kökényessy Ági és Lux Ádám színművészek vezetésével létrejött változatos műsorban próza, vers, sanzon, opera, operett, néptánc és cirkuszművészeti műfajú előadásokat tekintett meg a telt házas közönség.

A fellépések előtt Nemcsák Károly, A József Attila Színház igazgatója és Mihályi Győző, a Színházi Dolgozók Szakszervezetének elnöke virággal köszöntötte a Segítsünk Alapítvány életre hívóját, Pécsi Ildikót. Ezt követően, a több, mint két órás gálaesten fellépett: Berec Péter, Berkes János, Császár Angéla, Fonyó Barbara, Hegedűs D. Géza, K. Nagy László, Kállay Bori, Kiss Zoltán, Kováts Kriszta, Mihályi Győző, Nemcsák Károly, Pápai Erika, Siménfalvy Ágota, Teremi Trixi, Vándor Éva, a Magyar Állami Népi Együttes művészei és a Fővárosi Nagycirkusz artistaművésze, Anastasia Trushina.

Az orosz artistaművész beleszületett a cirkusz világába, szülei szintén artistaként dolgoznak. Ahogy rengeteg cirkuszi csemete, Anastasia is eleinte másféle produkciókban próbálta ki magát, mint a gurtni és a lovas számok. A Jacob Ekk csoport tagjaként pedig egy fergeteges dzsigit számmal a 4. Monte-carlói Ifjúsági Cirkuszfesztiválon elnyerte az Arany-díjat. Két évvel később a 6. Monte-carlói Ifjúsági Cirkuszfesztiválon már egyedül indult Eső című kézegyensúlyozó számával, melyet Ezüst-díjjal jutalmazott a nemzetközi zsűri. A különleges produkciót vastapssal jutalmazta a színházi közönség. Aki lemaradt az ifjú tehetség lélegzetelállító előadásáról, szeptember 8-ig bepótolhatja a Fővárosi Nagycirkuszban, a világhírű gentleman zsonglőr, Kristóf Krisztián rendezte Repülőcirkusz című nyári műsorban, amelyben a lenyűgöző produkciók mellett Anastasia Trushina is fellép.

Szekáry Zsuzsanna

Fotó: Kristóf Krisztián

Hírlevél feliratkozás

Elolvastam és elfogadom az adatvédelmi nyilatkozatot, így előzetesen és önkéntesen hozzájárulok ahhoz, hogy a MACIVA Nonprofit Kft. valamint a Fővárosi Nagycirkusz rendszeresen hírlevelet küldjön számomra, melyről bármikor egy kattintással leiratkozhatok.

Legolvasottabb híreink