Gyerekjárat – Óvodásokat és kisiskolásokat kápráztatott el a Repülőcirkusz!

2019. máj. 09., csütörtök

Gyerekjárat – Óvodásokat és kisiskolásokat kápráztatott el a Repülőcirkusz!

A Repülőcirkusz járata ma reggel gyerekeket röpített vissza a száz évvel ezelőtti cirkuszok világába! Ma délelőtt 10:00 órától előadást tartottunk a Fővárosi Nagycirkuszban kifejezetten óvodás és alsós gyerekek számára, amit az ő igényeiknek megfelelően szabtunk kicsit rövidebbre. A belépő erre az előadásra egységesen 1500 forint volt, emellett minden tizedik gyerekjegy után egy ingyenes kísérőjegyet biztosítottunk. Célunk az, hogy minél többekkel, minél fiatalabb korban megismertessük a cirkusz varázslatos világát, Repülőcirkusz előadásunk pedig egy klasszikus műsor, világhírű artistaművészek káprázatos produkcióival. Az előadás szeptember 8-ig megtekinthető a Fővárosi Nagycirkuszban.

 

Hírlevél feliratkozás

Elolvastam és elfogadom az adatvédelmi nyilatkozatot, így előzetesen és önkéntesen hozzájárulok ahhoz, hogy a MACIVA Nonprofit Kft. valamint a Fővárosi Nagycirkusz rendszeresen hírlevelet küldjön számomra, melyről bármikor egy kattintással leiratkozhatok.

Legolvasottabb híreink