Ezzel a tehetséggel születni kell – interjú Fumagallival

2019. június 18., kedd

Ezzel a tehetséggel születni kell – interjú Fumagallival

Most először lép fel Magyarországon a világhírű bohóc, Fumagalli, aki fivérével, Darisszal együtt ad elő Repülőcirkusz műsorunkban. Közösen elnyerték az Arany Bohócdíjat a 2015-ös Monte-carlói Nemzetközi Cirkuszfesztiválon, miután 2001-ben Fumagalli elnyerte az Ezüst Bohócdíjat. Interjúnkban elbeszélgettünk az általuk megformált karakterekről, a jó komikus produkció titkáról és hogy miként változott meg a cirkusz az évek során.

A közös fellépéseitekben a Tiéd a bohókásabb figura, míg Darisé kicsit komolyabb. Miként osztottátok fel egymás között a szerepeiteket?

Az én karakterem, Fumagalli, a kisember, akinek hatalmas álmai vannak és szeretne egy igazi művésszé válni, és végül sikerül is elérni ezt. A fivérem, Daris egy komoly embert alakít, aki megpróbálja helyére tenni az általam alakított figurát, megpróbálja bebizonyítani, hogy ő az okosabb, de végül az én karakterem kerül ki a helyzetekből eszesebbként.

Édesapádtól örökölted a Fumagalli művésznevet. Mi az, amit a bohócművészet kapcsán tanultál tőle és mi az, amiben teljesen a saját utadat járod?

A Fumagalli elég híres név Olaszországban, köszönhetően, hogy édesapám, Enrico Fumagalli szerepelt Fellini filmjeiben bohócként. Több filmet is forgatott Fellinivel; ő volt a rendező bohócfilmjeinek a sztárja.

Édesapámtól a pantomimművészetet tanultam, ugyanis ő szerfelett jártas volt a commedia dell’arte művészetében. Az egész családom tanulmányozta a híres komikus, Dario Fo művészetét. Ő a modern commedia dell’arte stílusában adott elő. Én ebben a műsorban rengeteg börleszk-elemet vonultatok fel, ami csak egy kis része a mi repertoárunknak. Mi – a fivérem és én – saját kétórás műsorokat szoktunk előadni, ahol különböző rövid jeleneteket és számokat adunk elő a fiaimmal. Van egy Fumaboys nevű produkciónk.

A Fumaboysban öten lépünk fel teniszjátékosnak öltözve, akik ugródeszkán adnak elő. A szerepünk szerint ebben a jelenetben megpróbálunk hatalmas sportolóknak tűnni, de valójában semmit nem tudunk. Ebben a szkeccsben a nézők közül bevonunk önkénteseket, akik aztán kipróbálhatják az ugródeszkát.

Ebben a produkcióban mindenkinek különböző szerepe van. Ez egy komikus produkció, nem egy bohózat, mint a Méhecske, adj mézet, hanem egy igazi komédia. Mindenkinek megvan a maga karaktere, és mindenkinek nagy bajszot visel. Teljesen más, mint amikor a Repülőcirkusz műsorban a karmestert játszom. Ott a cirkuszi zenekarnak akarok a vezetője lenni. Majd mindent el is szúrok, és ki is rakják a szűrömet. Ott egy munkás kisembert játszom. Majd a lassított párbaj során visszatérek a műsorban. Aztán az előadás végén a Méhecskét adjuk elő. Abban a produkcióban vizet fröcskölök a bátyám karakterének arcába, hogy megmutassam, okosabb vagyok nála. Ez az egész egy vágyteljesítés.

Mielőtt bohócként léptetek volna fel, egy kötélszámot adtatok elő a Feller Boys tagjaiként. Tudnál egy kicsit mesélni a korábbi cirkuszi karrieretekről?

Régen, amikor fiatalok voltunk, mindenfélét csináltunk. Akkoriban rengeteg különböző produkciónk volt. Felléptünk trambulin-, légitrapéz-, drótkötél-, ugródeszka- és handstandszámmal, magyarán rengeteg mindent csináltunk. Nem úgy, mint ma, amikor valaki csak egy produkcióval lép fel. A régi időben mindegyikben jártasnak kellett lenned. Ha valaki megsérült, mi helyettesítettük őt. Akkoriban minden más volt.

Négy bohózattal is felléptek a Repülőcirkusz előadásunkon. Mesélnél ezek megalkotásáról, létrehozásáról?

Mindegyikük – mint a Méhecske, adj mézet – régi szkeccsek, kétszáz évnél is idősebbek. Egykor ezeket az iskolában oktatták, még jóval azelőtt, hogy megszülettünk. Azonban ma már senki sem adja elő ezeket, így hát mi visszahoztuk. Mindaz, amit előadunk, valójában régről visszahozott számok.

Mi a jó bohóc és mi a jó bohózat titka?

Amikor Fumagallit alakítom, egy teljesen más személy vagyok. A manézson kívül Giovanni vagyok, de amikor itt dolgozom, akkor Fumagalli. Egyik személyből teljesen a másikba váltok. Erre hosszú évek tapasztalatának köszönhetően vagyok képes. Ez nem könnyű dolog; nagyon is nehéz procedúra. A komédia – az, hogy kiváló komikus legyél – a legnehezebb műfaj a cirkusz világában, mert folyton tanulnod kell, minél többet adsz elő, annál többet fejlődsz te is.

Nem elég ahhoz piros orrot és némi arcfestéket viselned, hogy jó bohóc váljon belőled. Belül kell érezned ezt a hivatást. Ezzel a tehetséggel születni kell. Pont, mint a színészek esetében. Vannak kiváló és közepes színészek – a jó színészeknek a vérében van a mesterség.

Hogyan kell viszonyulnia egy bohócnak az előadás többi részéhez?

Ami azt illeti, mi a fivéremmel nem bohócok vagyunk. Az eredeti megnevezésben a bohóc jelmezbe öltözik és fehér arcfestéket ken magára. A mi figuráinkat úgy hívják, Dummer August. Ez két teljesen különböző dolog. A cirkuszban a komédia sokkal színesebb és sokoldalúbb. Vegyük például azokat, akik mozdulataikkal mesélnek el történeteket, a pantomimeseket. Nagyon fontos, hogy ezeket mind megkülönböztessük és ne keverjük őket.

Mennyiben felkészülés és mennyiben improvizáció, amit csináltok?

A fellépéseink jelentős része improvizáció, hiszen olyan sok éven át dolgoztam a fivéremmel és nagyon jól ismerjük egymást. Így, ha valamit teljesen másképpen csinálok, akkor azt azonnal észreveszi, és ösztönösen reagálni fog rá. Ha ezt valaki mással próbálnám, akkor nem is értené, mi folyik itt, teljesen lefagyna. A bátyám nagyon fontos szerepet tölt be, mert ő az, aki elad engem az embereknek. Minél jobb ő a műsorban, annál jobb vagyok én is a manézsban.

Nagyon fontos, hogy zökkenőmentesen tudjunk egymással dolgozni és így a produkció is hatványozottan jobb legyen. Az időzítés szintén kulcsfontosságú, hogy a közönség se unja el magát. Emellett nem szabad túljátszani a szerepet.

Miként változtak szerinted az elvárások a cirkuszi komikus szakma iránt az idők során?

A régi időkben jobb volt a cirkuszi komédia helyzete. Akkoriban kiváló tanárok voltak, akik a legtöbbet akarták nyújtani és képesek voltak megtanítani az alapokat. Azt is tudni kell, hogy száz emberből talán egy alkalmas erre a hivatásra. Azt lehet látni az illető szemében, hogy tehetséges-e.

Miként változott meg a cirkusz az idők során?

Régen, amikor fiatal voltam, a cirkuszban nagyszerű műsorok voltak. Ezt manapság nem mindegyik cirkusznak sikerül nyújtania. Olaszországban is sok évvel ezelőtt fantasztikus műsorok voltak. Manapság csak néhány cirkusz tudja elérni ezt a szintet, mert az emberek már nem akarnak cirkuszba járni és a rendezőnek nincs pénze megfizetni a kiváló artistákat, így be kell érnie a középszerűekkel. Ugyanígy már nincs olyan sok remek produkció, mint akkoriban.

Emlékszem, hogy amikor fiatal voltam, mennyi fantasztikus magyar artista volt. Negyven éve, Magyarországról jöttek a legjobb zsokék, a legjobb ugródeszka számok. Zsonglőrök, mint Fudi, légtornászok, mint Kristóf István, aki a Hunor csapattal lépett fel, Szilágyi „Szöcske” József a lovasszámával, miközben mongol viseletbe öltözött – hihetetlen artista volt.

Manapság már nem látni ezt a fajta elkötelezettséget a cirkusz iránt, mert ez a szakma áldozatos munkát és jó tanárokat követel. Mint a Donnerék, akik csodálatosak voltak, a legjobb lovas artisták.

A korábbi fellépéseid közül melyik volt a kedvenced és miért?

Nos, általánosságban is nagy sikerem volt fiatal akrobataként, mert miénk volt a legjobb drótkötélszám, amihez nem volt akkoriban hozzáfogható. Senki nem volt képes arra, amire egykor mi. Ugyanez a helyzet a komikus számokkal. Egy kezeden meg lehet számolni a legjobb komikusokat. Szóval, én mindegyik fellépésemet egyformán kedvelem.

Egyiket kivéve, amelyik kiemelkedik mind közül – a kedvenc fellépésem a Monte-carlói Nemzetközi Cirkuszfesztivál volt. Kétszer nyertem Monte-Carlóban. Ez hatalmas teljesítmény egy bohóc számára, mert manapság alig néhányunk nyer díjat Monte-Carlóban. Egy kézen meg lehet számolni, hogy hány bohóc nyer Ezüstdíjat.

Mi fogott meg a Repülőcirkusz előadásban?

Ennek a műsornak jó a koncepciója, emellett Krisztián jóbarátom. Az édesapja, Kristóf István rengetegszer hívott már Budapestre a fesztiválra, de soha nem tudtam eljönni. Húsz év után azt mondtam Krisztiánnak, hogy most eljövök Budapestre. Amikor a Krone Cirkuszban adtam elő, kérdezett meg, hogy eljönnék Budapestre a műsorába, és igent mondtam. Megmondtam neki, hogy benne vagyok, hiszen „megígértem az édesapádnak, hogy egyszer eljövök Budapestre.”

És egy hihetetlen élményben van részem, imádom és újra megcsinálnám! Nagyszerűen érzem magam itt. Nagyon kedves, segítőkész emberek dolgoznak itt, bármi problémám van vagy szükségem van valamire, akkor azonnal segítenek. Kristóf Krisztián is fantasztikus és nagyon örülök, hogy itt lehetek.

Pusztai Dániel

Hírlevél feliratkozás

Elolvastam és elfogadom az adatvédelmi nyilatkozatot, így előzetesen és önkéntesen hozzájárulok ahhoz, hogy a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ Nonprofit Kft. valamint a Fővárosi Nagycirkusz rendszeresen hírlevelet küldjön számomra, melyről bármikor egy kattintással leiratkozhatok.

Legolvasottabb híreink