KÖTÉLTÁNC - A Nemzeti Cirkuszművészeti Központ Nonprofit Kft. dalpályázata

2019. július 03., szerda

KÖTÉLTÁNC - A Nemzeti Cirkuszművészeti Központ Nonprofit Kft. dalpályázata

Neked is ugyanaz a dallam jut az eszedbe, ha a cirkuszra gondolsz?
Itt az idő! Írd meg a saját dalodat a cirkusz ámulatba ejtő világáról!
Nézz meg egy előadást a Fővárosi Nagycirkusz igazgatói páholyból, meríts ihletet és szerezz egy bombajó számot!

A dalpályázat témája:

A Fővárosi Nagycirkusz fenntartója, a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ Nonprofit Kft. – a cirkuszművészet megújítása jegyében – hirdeti meg a Kötéltánc nevű dalpályázatát. Belső erő, egymásba vetett hit, csapatmunka és sok-sok adrenalin – ezek jellemzik a cirkusz varázslatos világát.

A klasszikus, tradicionális értékek ápolása mellett a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ Nonprofit Kft. a legutóbbi években kortárs, történetmesélő cirkuszi előadásokat is bemutat, amelyek létrehozásában szövetkezik a társművészetekkel, vagyis a színházművészettel, a táncművészettel, a képzőművészettel, az irodalommal és a zenével. Ennek jegyében hirdettünk meg 2018-ban Csoda a cirkuszban nevű irodalmi pályázatunkat, amelyre verseket és novellákat vártunk. Közel 200, a cirkusz varázslatos világát ábrázoló mű érkezett a felhívásunkra az ország minden tájáról, sőt a határokon túlról is.

2019-ben, a Kötéltánc nevű pályázatunkkal olyan pozitív hangulatú dalok születését szeretnénk segíteni, amelyek megmutatják, milyen egyedülálló élményt, örömet kap a közönség az egymásra koncentráló, bámulatos fizikai teljesítményt nyújtó artistáktól, zsonglőröktől, bűvészekről és bohócoktól az előadások során.

Erő, kitartás, egyensúly, pontosság, egymásra figyelés, csapatmunka – ezek a gondolatok jutnak eszünkbe az artistaprodukciók megtekintése közben. A cirkusz csodájának művészi megfogalmazását várjuk tehát a dalszerzőktől.

Kik pályázhatnak?

Nevezni kortól függetlenül bárkinek lehet, egy szerző (vagy alkotói csoport) több dallal is indulhat. 18 éven aluliak jelentkezéséhez írásbeli szülői, gondviselői hozzájárulást kérünk.

A nevezés módja és menete:

Pályázni a következők együttes elküldésével lehet a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen:

1. A dal(ok)

Kizárólag mp3, mp4 formátumot vagy Youtube linket várunk.

2. A szerző(k) - illetve, ha külön van - az előadó(k) adatai

- név
- születési hely és idő
- lakcím
- e-mail cím
- telefonszám

3. A dal(ok) élő előadásnak technikai ridere

A pályázók a jelentkezéssel engedélyezik, hogy a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ Nonprofit Kft. minden nevezett művet szabadon és ingyenesen felhasználhasson a Kötéltánc című dalpályázat kommunikációja során, a díjazott műveket pedig a későbbi belső és külső műsoraiban, rendezvényein és kampányaiban szabadon és ingyenesen felhasználhasson.

A dalok beküldési határideje: 2019. augusztus 10.

Minden pályázót augusztus 25-ig e-mailben értesítünk, bekerült-e a döntőbe.

A döntő:

A pályázat döntőjét – A magyar dal napjához kapcsolódóan2019. szeptember 9-én hétfőn este 19.00 órától tartjuk a Fővárosi Nagycirkuszban, ahol a zsűri által előzetesen kiválasztott dalokat egy nagyszabású koncerten adhatják elő élőben a szerzőik vagy az előadóik. Az est végén hirdetjük ki a győztes dalt, illetve a további dobogós helyezetteket.

Az eseményre minden pályázaton indulót szeretettel várunk a kísérőikkel együtt. A helyek számát e-mailben kérjük jelezni.

A díjak:

Első díj: 1.000.000 forint
Második díj: 500.000 forint
Harmadik díj: 350.000 forint
Közönségdíj: 500.000 forint

A jutalmazás a dalnak szól, függetlenül az alkotók és az előadók létszámától.

A zsűri:

A pályázatokat rangos szakmai zsűri: ismert előadóművészek, dalszerzők és a Fővárosi Nagycirkusz zenei vezetője közösen értékelik.

Nézz meg egy előadást az igazgatói páholyból!

Tekints meg egy előadást az igazgatói páholyból, meríts ihletet és írj egy bombajó számot!

A művek – illetve az inspiráló ötletek - születését a Fővárosi Nagycirkusz azzal is segíteni szeretné, hogy a szerzők jegyet igényelhetnek a nyári műsorunk, a Repülőcirkusz bármelyik, augusztus 10. előtti előadására a következő e-mail címen: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

A kiválasztott előadás időpontja előtt legkésőbb egy héttel korábban kérjük az igényt elküldeni, csak a cirkusz által e-mailben visszaigazolt kéréseket tudjuk teljesíteni.

Felelősség kizárás

A pályázatban felmerülő, vagy adatfeltüntetésből származó hiányosságért (névelírás, téves adatközlés stb.) a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ Nonprofit Kft. (továbbiakban: Szervező) nem vállal felelősséget. A Pályázók az általuk tévesen szolgáltatott adatokból adódó valamennyi következményt maguk viselik. Az adatok helytállóságát a pályázatra történő jelentkezés során, vagy azt követően a Szervezőnek módjában áll ellenőrizni.

Adatkezelési szabályok:

A pályázat elsődleges célja a díjazott Pályázók nyereményben részesítése. A pályázat során a Szervező által gyűjtött személyes adatok kezelésének célja a nyertes Pályázók megállapítása, a nyertesség tényének, valamint a nyertes pályaművet benyújtó a nyertesség tényével együttesen történő közzététele esetlegesen névvel és arccal, akár a Szervező weboldalán, akár Facebook oldalán, a nyertes Pályázók településnevével együtt.

A részvétel elengedhetetlen előfeltétele a jelen Szabályzat alapos elolvasása. A Szervező minden esetben úgy tekinti, hogy a pályázat résztvevői a szabályzatot elolvasták. A résztvevők pályázati anyaguk megküldésével elfogadják a jelen Szabályzatot, és hozzájárulásukat adják a Szabályzatban meghatározott, a Pályázók által önkéntesen megadott személyes adatokkal végzett, a fentiekben kifejtett célokból történő adatkezeléshez. Az adatszolgáltatás önkéntes, az adatkezelés jogalapja az érintettek előzetes tájékozott hozzájárulása. A Szervező által kezelt személyes adatok: a Pályázó vezetékneve, keresztneve, postacíme, e-mail címe, telefonszáma, illetve opcionálisan a Pályázó neve és arcképmása.

Az adatkezelés céljai a pályázat lebonyolítása (nyertesek megállapítása, értesítése, reklamációk kezelése, nyeremények átadása, nyertesek adatainak nyilvánosságra hozatala), valamint az e fejezetben megállapított promóciós tevékenység. A Szervező adatfeldolgozóként a következő személyt nevezi meg: Csicsely Zoltán.

A Szervező a pályázók által megadott személyes adatokat az e pontban megnevezett vállalkozáson és személyen kívüli harmadik személyek részére nem továbbítja, nem teszi hozzáférhetővé.

Az adatkezelés időtartama: 2019. július 2. – 2020. július 2.

Az érintettek jogorvoslati jogait a 2011. évi CXII. törvény tartalmazza. Az érintettek az Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre, vagy a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ Nonprofit Kft. 1146. Budapest Állatkerti krt. 12/a postacímre küldött, a személyes azonosításukra alkalmas adataikat is tartalmazó levélben bármikor korlátozás nélkül, ingyenesen és indoklás nélkül visszavonhatják az adatkezeléshez adott hozzájárulásukat. Ebben az esetben személyes adatait a Szervező azonnali hatállyal törli. Amennyiben azonban a személyes adatok kezeléséhez történő hozzájárulásra a díjazottak megállapítását vagy/és a nyeremény átadását/felhasználását megelőzően kerül sor, az érintett pályázó helyett a Szabályzat rendelkezései szerint pótnyertes(eke)t kell megállapítani.

Szerzői jog:

A Pályázaton a pályaművek benyújtásával a Pályázó és valamennyi – a pályamű elkészítésében részt vevő – tagja nem kizárólagos engedélyt ad a Szervező részére, hogy a pályázaton benyújtott pályaművet – azok díjazásától függetlenül – a Szervező bármiféle területi vagy időbeli korlátozás nélkül díjmentesen felhasználja. A felhasználási engedély valamennyi ismert felhasználási módra a lehető legteljesebb mértékben kiterjed.

A pályamű benyújtásával a Pályázó kijelenti és szavatol azért, hogy a Szervező jogszerzése semmilyen tekintetben nincs akadályozva vagy korlátozva. A pályaművek felhasználásával kapcsolatos valamennyi, a Szervezővel szemben támasztott igényért az pályaművet benyújtója teljes egészében helytállási kötelezettséggel tartozik.

Letölthető melléklet

Hírlevél feliratkozás

Elolvastam és elfogadom az adatvédelmi nyilatkozatot, így előzetesen és önkéntesen hozzájárulok ahhoz, hogy a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ Nonprofit Kft. valamint a Fővárosi Nagycirkusz rendszeresen hírlevelet küldjön számomra, melyről bármikor egy kattintással leiratkozhatok.

Legolvasottabb híreink