„Igazán profi artistaművészekkel dolgozom együtt” – Interjú Lena Dolinskayával

2019. július 08., hétfő

„Igazán profi artistaművészekkel dolgozom együtt” – Interjú Lena Dolinskayával

Az ukrán artistaművész Lena Dolinskaya egy elbűvölő csillárszámot ad elő Repülőcirkusz előadásunkon. Interjúnkban tanulmányairól, terveiről és arról beszélgettünk el, hogy került kapcsolatba Repülőcirkusz előadásunkkal?

Mikor határoztad el, hogy artistának állsz? Mi volt az, amiért e szakma mellett döntöttél?

Már gyerekkorom óta artista akartam lenni. Amikor a nagymamámmal elmentünk a cirkuszba, nagyon tetszett a légtornászok előadása. Ezután a városomban található gyerekeknek való cirkusziskolába jártam. Amikor az edzőim úgy érezték, készen állok, felléptem az Ukrajnai Cirkuszfesztiválon. Csak azután kezdtem meg tanulmányaimat a Kijevi Artistaképző Iskolában.

Nemrég végeztél a Kijevi Artistaképző Iskolában. Tudnál mesélni a tanulmányaidról?

Ez egy teljesen más élmény volt, mert miután mindennap órákat gyakoroltunk, után megtanultuk azt is, hogy lépjünk fel a színpadon, hogy készítsük el a sminkünket. Nagyon érdekes volt, nem pedig kötött, mintha a saját hobbijainkhoz tanultuk volna.

Hogy kerültél kapcsolatba Repülőcirkusz előadásunkkal?

Az előadás rendezőjén, Kristóf Krisztiánon keresztül. Megtekintette a vizsgaelőadásomat – egy pókhálószám volt – és utána megkért, hogy adjam elő azt a légi csillárszámot, ami látható a Repülőcirkusz előadáson. Jobban tetszett neki az, ahogy előadtam a vizsgaszámomat, mint maga a szám. :)

Mi az, ami megfogott téged a Repülőcirkusz előadásban?

Nagyon kedvelek mindenkit, aki ebben a műsorban dolgozik – mind olyan barátságosak. Emellett igazán profi artistaművészekkel dolgozom együtt. Emellett nagyszerű élmény egy másik országban előadni. Örömömre szolgál, hogy egy olyan gyönyörű városban dolgozom, mint Budapest. Már jártam Magyarországon a barátommal turistaként, de természetesen ez egy teljesen más élmény volt. A barátom egyébként a Recirquel My Land produkciójában ad elő, így ismertem meg Krisztiánt is.

Mik a további terveid? Van olyan gyerekkori álmod, amit szeretnél megvalósítani pályafutásod során?

Szeretnék létrehozni valamit, amire emlékeznek majd. Szeretném magamat, az érzéseimet a művészetemen keresztül kifejezni. Több országban is fellépni. És természetesen minden artista arról álmodik, hogy díjat nyer egy jó fesztiválon. Remélem, egy nap én is méltó leszek erre a megtiszteltetésre.

Hírlevél feliratkozás

Elolvastam és elfogadom az adatvédelmi nyilatkozatot, így előzetesen és önkéntesen hozzájárulok ahhoz, hogy a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ Nonprofit Kft. valamint a Fővárosi Nagycirkusz rendszeresen hírlevelet küldjön számomra, melyről bármikor egy kattintással leiratkozhatok.

Legolvasottabb híreink