Vidám iskolakezdés a Fővárosi Nagycirkuszban

2019. szeptember 05., csütörtök

Vidám iskolakezdés a Fővárosi Nagycirkuszban

Gyerekzsivajtól volt hangos ma 11:00 órától a Fővárosi Nagycirkusz manézsa! Délelőtti Repülőcirkusz előadásunkon a nézőteret elsős nebulók töltötték meg, akik a héten csöppentek bele az iskola világába. Másodjára rendeztük meg Elsősök Csodaországban programunkat.

Ezt a programot a 2018/2019-es tanév elején indítottuk az oroszországi Izsevszk város mintáját alapul véve abból a célból, hogy egy közös élménnyel segítsük az osztályközösségek kialakítását. Az iskolába lépés életünk egyik legfontosabb állomása, a pillanat, amikor kisgyerekként hirtelen új arcok vesznek körül és új elvárásokkal találkozunk. Ezt a változást szeretnénk könnyebbé, kellemesebbé tenni az által, hogy szeptember első hetében vendégül látjuk az iskolakezdő kisdiákokat.

Repülőcirkusz előadásunkon két röpke óráig visszahoztuk számukra a gondtalan nyár hangulatát, ahol káprázatos légi mutatványokat láthattak modellrepülővel, csetlőbotló bohócok nevettétek meg őket, lelkes kutyusok vették birtokba a manézst, mongol akrobaták idéztek meg mesebeli világokat, keserédes handstand szám űzte el az esős hangulatot, légies csillárszám emelte őket a magasba, de kiugróan sikeresnek bizonyult az orosz rúd, fergeteges fogadtatásra talált a Washington-trapézszám. A gyerekek nem győzték kapkodni a fejüket a zsonglőrszám alatt, és a gúlaszámnak is a csodájára jártak.

Még holnap is vendégül látjuk a budapesti állami általános iskolák első osztályába újonnan belépő tanulókat, és szeretnénk sok sikert és számos kellemes élményt kívánni a diákoknak!

Hírlevél feliratkozás

Elolvastam és elfogadom az adatvédelmi nyilatkozatot, így előzetesen és önkéntesen hozzájárulok ahhoz, hogy a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ Nonprofit Kft. valamint a Fővárosi Nagycirkusz rendszeresen hírlevelet küldjön számomra, melyről bármikor egy kattintással leiratkozhatok.

Legolvasottabb híreink