Virággal és telt házzal búcsúzott el a Repülőcirkusz a Fővárosi Nagycirkusz közönségétől!

2019. szeptember 08., vasárnap

Virággal és telt házzal búcsúzott el a Repülőcirkusz a Fővárosi Nagycirkusz közönségétől!

Véget ért a nyár, és vele együtt véget ért Repülőcirkusz műsorunk is! Utolsó előadásunkat ma 15:00 órától tartottuk a Fővárosi Nagycirkusz manézsában. A világhírű Kristóf Krisztián által rendezett műsor gyerekkorunk felhőtlen cirkuszi világát hozta vissza a porondra, amely során a csoda, a káprázat és a megvalósult fantázia keverékét láthatták a nézők. Az utolsó heteken számos előadásra előre elkeltek a jegyek, ahogy rengetegen voltak kíváncsiak a gyerekkori emlékeket és a régi cirkuszi előadások hangulatát felidéző műsorra.

Most azonban a Repülőcirkusz elbúcsúzott a Fővárosi Nagycirkusz közönségétől, és vele együtt a benne fellépő artistaművészek is búcsút intettek manézsunknak, akiknek virágokkal és vastapssal köszöntük meg a munkájukat, és sok sikert kívánunk nekik a továbbiakban is!

A következő hónapban szünetet tartunk, ezután október 12-én egy varázslatos karácsonyi előadással, a Hófödte Álom – Ősi Cirkuszi Mese műsorral idézzük meg a messzi, fagyos Jakutföld csodálatos mesevilágát, amire szeretettel várjuk nézőinket!

Köszönjük szépen mindenkinek, hogy megtekintettétek előadásunkat!

Hírlevél feliratkozás

Elolvastam és elfogadom az adatvédelmi nyilatkozatot, így előzetesen és önkéntesen hozzájárulok ahhoz, hogy a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ Nonprofit Kft. valamint a Fővárosi Nagycirkusz rendszeresen hírlevelet küldjön számomra, melyről bármikor egy kattintással leiratkozhatok.

Legolvasottabb híreink