Cirkuszművészet a Szenes Iván Emlékkoncerten

2019. szeptember 16., hétfő

Cirkuszművészet a Szenes Iván Emlékkoncerten

Tegnap kilencedik alkalommal rendezték meg a Szenes Iván Emlékkoncertet. Az EMeRTon-díjas magyar íróra, dalszövegíróra, dramaturgra, zeneszerzőre és érdemes művészre több ezren emlékezve, a róla elnevezett józsefvárosi téren tartottak több órás, ingyenes koncertet. A sztárfellépőkhöz a Fővárosi Nagycirkusz művészei és zenekara is csatlakozott.


Fél kilenckor Szenes Andrea, az est szervezője és háziasszonya felhívta a színpadra Fekete Péter kultúráért felelős államtitkárt, a cirkuszművészet megújításáért felelős miniszteri biztost, aki örömmel fogadta el a meghívást, ugyanis örömmel látogat el a nyolcadik kerületbe, ahol szinte minden házhoz kötődik kulturális érték. Háláját fejezte ki Szenes Andreának, hogy azokra az értékekre, amelyek Szenes Ivánt körbevették, nagyon vigyázott az évek során.


Fekete Péter mindenhová magával visz egy kulturális kincset, ami tegnap este a Fővárosi Nagycirkusz művészeinek és zenekarának produkcióját jelentette.


A Fővárosi Nagycirkusz művészei és zenekara direkt erre az alkalomra állított össze egy összművészeti produkciót, amelyet a Szakál László vezette zenekar az Akinek humora van, mindent tud című dallal kezdett, amelyet a Fővárosi Nagycirkusz konferansziéja, Maka Gyula és állandó partnere, Gábor Anita színésznő énekelt el. Közben a Grand Prix-díjas Méhes Csaba is próbált volna bekapcsolódni az énekes produkcióba, de folyton valami akadályba ütközött, melyeket a pantomim elemeit felhasználva jelenített meg.


A produkció alatt Fekete Péter és Szenes Andrea elsétált a pár méterre található Szenes SzínHázba, a művész egykori lakhelyére, majd élőben bejelentkezve megosztották, hogy letették a virtuális alapkövét a zarándokhelyként és kutatóközpontként működő Szenes Iván Slágermúzeumnak. Visszatérve a színpadra ünnepélyes pillanatok következtek, ugyanis munkásságáért Fekete Péter kapta az idei Szenes Iván Művészeti Díjat.


Ezután megható percek következtek, a Szenes Iván által Kovács Kati számára írt Az én időm egyszer lejár című dalt adta elő Gábor Anita. Majd visszarántva a közönséget a derűs pillanatokba, Szabó Réka koreográfiájával a Fővárosi Nagycirkusz művészei egy hamisítatlan cirkuszi karnevált varázsoltak a színpadra. Kőhalmi Natasa bohóc vidámságot, Kardos Levente izgalmas talajakrobatikát, Sárközi Péter és Sárközi Tamás pörgős zsonglőrszámot, Rezván Nikolett bájos kutyusával az ember és állat közötti barátságot, Méhes Csaba humort, a Fővárosi Nagycirkusz tánckara bájt és kellemet, miközben Maka Gyula és Gábor Anita elénekelte a Próbálj meg lazítani című ikonikus dalt. Egy szelet a sokszínű cirkuszművészetből, amely Szenes Iván életében is fontos volt, mégpedig olyannyira, hogy öt éven át volt a Fővárosi Nagycirkusz művészeti vezetője, mialatt számtalan műsort rendezett. Ezért lánya, Szenes Andrea, az emlékkoncertek szervezője megosztotta, hogy ezentúl beépítik a cirkuszművészetet az emlékestek hagyományai közé.


Ezután Bodrogi Gyula, a Nemzet Színésze a Fővárosi Nagycirkusz zenekara által kísérve elénekelte a Fonogram-díjjal elismert Szervusz Szenes Iván tér című dalt, és a Hofi Géza számára írt Egy kiöregedett vadászkutya dala című slágert.


Szekáry Zsuzsanna

 

Hírlevél feliratkozás

Elolvastam és elfogadom az adatvédelmi nyilatkozatot, így előzetesen és önkéntesen hozzájárulok ahhoz, hogy a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ Nonprofit Kft. valamint a Fővárosi Nagycirkusz rendszeresen hírlevelet küldjön számomra, melyről bármikor egy kattintással leiratkozhatok.

Legolvasottabb híreink