Eredményhirdetésel és koncertshow-val zárult a Kötéltánc dalpályázat  

2019. november 27., szerda

Eredményhirdetésel és koncertshow-val zárult a Kötéltánc dalpályázat   

Tegnap este hét órától zajlott a Fővárosi Nagycirkuszban Kiss Orsi KISÓ rádiós és televíziós műsorvezető moderálásával a nemzeti előadó-művészeti-intézmény Kötéltánc elnevezésű dalpályázatának élő koncert-döntője. Az artistaprodukciókkal fűszerezett est végén kiosztásra kerültek a nívós szakmai zsűri és a közönség által legjobbaknak ítélt előadók és dalok számára a magas pénzjutalmak.

A Nemzeti Cirkuszművészeti Központ Nonprofit Kft. a 2018-as Csoda a cirkuszban nevű irodalmi pályázat után, idén dalpályázatot hirdetett, amellyel a cirkusz varázsát megfogalmazó, pozitív hangvételű dalok születését kívánta elősegíteni. A szeptember 30-ai beadási határidőig összesen ötvenkilenc pályamű érkezett a legkülönbözőbb zenei stílusokban. Ezekből a rangos szakmai zsűri tíz dalt juttatott egyenes ágon a döntőbe, valamint további két dalt a közönség anonim internetes szavazás útján.

A döntőben az alábbi dalokat értékelte Molnár György 'Elefánt' Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas zeneszerző, az Omega zenekar szólógitárosa, Szakál László a Fővárosi Nagycirkusz zenei vezetője, Szente Vajk Jászai Mari-díjas színművész, rendező, író, dalszövegíró és műsorvezető, Szomor György Nádasdy Kálmán-díjas színművész, énekes, dalszövegíró, zeneszerző, rendező, Polyák Lilla énekesnő, színművész, Varró Dániel József Attila-díjas költő és a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett Keresztes Ildikó énekesnő, színművész:

 

1. Blum József – Four Fathers: A LÉGTORNÁSZ Meg szeretném hallgatni!

2. Czimmermann Kitti: A CIRKUSZ VALAMI MÁS Meg szeretném hallgatni!

3. Dániel Balázs Trio és Pleszkán Écska: CIRCUS OF THE WORLD Meg szeretném hallgatni!

4. Dinyés Dániel-Hegyi György: UGYE ELKAPSZ MAJD. Előadja: Nádasi Veronika Meg szeretném hallgatni!

5. Jakobicz Eszter: KÖTÉLTÁNC Meg szeretném hallgatni!

6. Közös Éneklődési Kör: CIRKUSZTÜNDÉR Meg szeretném hallgatni!

7. Nejad Flóra featuring Talamba: BENNE A VILÁG Meg szeretném hallgatni!

8. Orosz Mihály feat Iványi Márta: ILYEN AZ EMBER Meg szeretném hallgatni!

9. Pejtsik Panna – KI A MANÉZSBA LÉP Meg szeretném hallgatni!

10. Szloboda Tibor: KÖTÉLTÁNC Meg szeretném hallgatni!

11. The Anahit: TOGETHER Meg szeretném hallgatni!

12. Gáti István - Vida József: ELJÖTT A CIRKUSZ Előadja: Vincze Lilla és zenekara Meg szeretném hallgatni!

 

A Szabó László rendezésében létrejött, különleges vizuális technikát alkalmazó koncert-döntőt artistaszámok színesítették: fellépett a Cirque do Soleil sztárja, a többszörös cirkuszfesztivál-díjas élő legenda ifj. Simet László ferde drótkötél számával, a Fővárosi Nagycirkusz Hófödte Álom – Ősi cirkusz mese című előadásának szintén többszörös cirkuszfesztivál-díjas fellépője, a Trio Attar zsonglőrszámával és Nyerges Anna, a Baross Imre Artistaképző Intézet tanulója drótkötél produkciójával.

 

Miután minden dal előadásra került, a zsűritagok és a közönség is leadta a szavazatát, Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár és a cirkuszművészet megújításáért felelős miniszteri biztos beszédében felelevenítette, hogy a Kötéltánc dalpályázat célja az volt, hogy valamilyen módon összeházasítsák a cirkuszművészetet a társművészetekkel. Hosszú hónapokon keresztül elemezték, hogy a művészetek képviselői az évszázadok során általában akkor nyúltak a cirkuszművészet témájához, amikor a festett mosoly mögötti könnyekről kellett beszélni. A Kötéltánc dalpályázat esetében viszont egészen mást kerestek, a cirkuszművészet lényegét, az előremutató, csapatot építő üzenetét. Köszönetét fejezte ki a fellépő művészeknek, hogy mindannyian ilyen dalokat hoztak. Fekete Péter azt is megosztotta, hogy a szünetet arra használta fel, hogy üzleti tárgyalásokat folytasson a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójával, dr. Borsós Beátával és különdíjakat csikarjon ki a fellépők számára. Az egyik különdíj valamennyi résztvevő és családtagjai részére egy évre szóló, az igazgatói páholy ingyenes használatával járó cirkuszlátogatás. A másik különdíj a zsűri tagjait és családtagjaikat, valamint a döntő rendezőjét, Szabó Lászlót illető, egy életen át felhasználható, ingyenes igazgatói páholy látogatás.

 

A koncert-döntő végén összesítésre kerültek a szavazatok, melynek értelmében az első helyen Nádasi Veronika végzett, aki Dinyés Dániel és Hegyi György Ugye elkapsz majd? című dalát adta elő. A csapat egymillió forintos fődíjban részesült. A második és a harmadik helyezett azonos pontszámot ért el, végül a nagyobb számú 10 pont elnyerése miatt Pejtsik Panna és a Budapest Show Kórus végzett második helyen, és ötszázezer forintos pénzjutalomban részesültek. Harmadik helyezettként a Dániel Balázs Trio és Pleszkán Écska zárták az estét, háromszázötvenezer forintos nyereménnyel. A közönségszavazás nyertese Orosz Mihály feat Iványi Márta formáció lett, akik félmillió forinttal lettek gazdagabbak.

 

Szekáry Zsuzsanna

 

 

 

Hírlevél feliratkozás

Elolvastam és elfogadom az adatvédelmi nyilatkozatot, így előzetesen és önkéntesen hozzájárulok ahhoz, hogy a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ Nonprofit Kft. valamint a Fővárosi Nagycirkusz rendszeresen hírlevelet küldjön számomra, melyről bármikor egy kattintással leiratkozhatok.

Legolvasottabb híreink