Szakszervezeti karácsonyi ünnepség a Fővárosi Nagycirkuszban  

2019. december 11., szerda

Szakszervezeti karácsonyi ünnepség a Fővárosi Nagycirkuszban   

 

Tegnap délelőtt, a Fővárosi Nagycirkusz manézsában tartotta karácsonyi összejövetelét az idős artistaművészek számára a Magyar Artistaművészek és Cirkuszi Dolgozók Szakszervezete. Az ebéddel egybekötött karácsonyi ünnepségen kiosztásra kerültek a nyári jótékonysági előadásból, a magánszemélyektől és különböző szervezetektől befolyt összegek, valamint a Fővárosi Nagycirkusz által összeállított ajándékcsomagok.

Az ünnepség a Fővárosi Nagycirkusz Kötéltánc elnevezésű dalpályázatára készült, A cirkusz valami más című, Czimmermann Kitti által előadott dallal vette kezdetét. Eötvös Tibor, a Magyar Artistaművészek és Cirkuszi Dolgozók Szakszervezetének elnöke, az elnökség nevében tisztelettel köszöntötte Fekete Péter kultúráért felelős államtitkárt és a cirkuszművészet megújításáért felelős miniszteri biztost, dr. Borsós Beátát, a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ ügyvezetőjét és az idős artistaművészeket. Eötvös Tibor kihangsúlyozta, hogy a szakszervezet továbbra is mindent megtesz a cirkuszművészet felemelése érdekében és képviselik azt, amit a nagy elődeik elkezdtek.

Az idén elhunyt szakszervezeti kollégák emlékére egy perces néma csenddel adóztak, majd Eötvös Tibor virággal köszöntötte az idén 90. életévükbe lépett művészeket.

A Fővárosi Nagycirkusz a Magyar Artistaművészek és Cirkuszi Dolgozók Szakszervezetével együttműködve idén is jótékonysági előadást szervezett az idős artistaművészek megsegítésére. A július 4-i, 19 órai Repülőcirkusz előadás teljes bevételét, továbbá a magáncirkuszok tulajdonosai, különböző szervezetek, magánszemélyek, a Művészeti Szakszervezetek Szövetsége és az Emberi Erőforrások Minisztériuma által nyújtott támogatásból befolyt összegekből tegnap megajándékozták a nyugdíjas szakszervezeti tagokat. Ez a gyakorlatban százharminc személy részére, fejenként 19. 200 forintot jelent, ami mellé a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ által összeállított ajándékcsomagot és egy ötezer forint értékű vásárlási utalványt kaptak a nagy múltú artistaművészek.

Eötvös Tibor tájékoztatta a jelenlévőket, hogy az Előadóművészi Jogvédő Iroda továbbra is biztosítja a nyugdíj kiegészítő támogatást a hatvanöt év feletti, alacsony nyugdíjjal rendelkező artistaművészek megélhetéséhez. A szakszervezet 2020 februárjában tartja meg a szokásos évi taggyűlését, ahol bővebben megbeszélik az eltelt év történéseit és a további terveket.

Az esemény közös ebéddel, jó hangulatban ért véget.

Szekáry Zsuzsanna

Hírlevél feliratkozás

Elolvastam és elfogadom az adatvédelmi nyilatkozatot, így előzetesen és önkéntesen hozzájárulok ahhoz, hogy a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ Nonprofit Kft. valamint a Fővárosi Nagycirkusz rendszeresen hírlevelet küldjön számomra, melyről bármikor egy kattintással leiratkozhatok.

Legolvasottabb híreink