Díjesővel ért véget a világ egyik legrangosabb cirkuszfesztiválja Budapesten  

2020. január 14., kedd

Díjesővel ért véget a világ egyik legrangosabb cirkuszfesztiválja Budapesten   

 

Véget ért a grandiózus XIII. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál, amelyen a világ legjobb artistaművészei mérték össze a tudásukat. Tegnap, a 19 órakor kezdődő utolsó előadás fináléja után, a Fővárosi Nagycirkuszban kiosztották a legjobbaknak járó díjakat.

 Az Oroszországból, Oszétiából érkezett Alania Troupe lendületes dzsigit száma után az olasz-spanyol Yves & Ambra emelő elemeket is felvonultató tissue száma következett. Az ukrán Equivokee bohóctrió Repülő száma után a China National Acrobatic Troupe „Black & White Fantasy” című, artistanövendékekkel kiegészült handstand produkciója ejtette ámulatba a nézőket. Az idén hetvenéves Baross Imre Artistaképző Intézet növendéke, Szlavkovszki Zsolt dupla hammock számával szárnyalt a levegőben, majd az orosz Semyon Krachinov és az ifjú magyar tehetség, Varga Rico Manuel zsonglőrök robbantak be a manézsba. Az olasz-bulgár Kolev Sisters duo emelőszáma után a rangos nemzetközi zsűri bemutatása következett, amit orosz Virtuoso5 egyedülálló lengőpiedesztál száma követett.

A szünet után a mesék varázslatos világába kalauzolt minket az Oroszországból érkezett Fantastic Elfs csoport dupla álló zicc számával, majd az amerikai-fehérorosz bohócpáros, Emelin & Zagorski gondoskodott a nevetésről. A perui Guinness rekorder Duo Vitalys  emelőszáma után a China National Acrobatic Troupe „Pagoda of bowls” című hand voltige vázával számukkal prezentálták a magasfokú kínai artistaművészetet. A következő fellépő az amerikai-svájci Nat & Jo volt romantikus kötél számával, mialatt Kelly Endrész Bánlaki színésznő, énekesnő, előadóművész elénekelte nagyapjának, a Blackpool Tower Circus igazgatójának küldve a Hallelujah című dalt. A humor és az életveszély ötvöződött a következő fellépő, a francia Julot Cousins hulahopp rúdon számában, majd a komikum vizein tovább evezve az Equivokee bohóc trió következett, utánuk pedig az Izraelből érkezett Alisa Shehte izgalmas levegőkarika számával. A XIII. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál Díjátadó Gála Show-t a Monte-carlói Nemzetközi Cirkuszfesztivál Arany Bohóc-díjas artistaművészei, ifj. Richter József és Merrlylu Richter zárták pas de deux, magyarul balett lóháton című impozáns számukkal.

A finálé után a díjátadó következett. Az első Különdíjat a fesztivál nulladik napján bemutatott Szent Boszorkány című összművészeti mesemű alkotópárosa, Kalmár Ákos és Pál Dániel Levente kapta.

A fiatal magyar tehetségeket bemutató Newcomer Show harmadik helyezettje Russnák Regina lett rövid gurtni számával, aki a Sakha Diamond Circus igazgatójától, Sergej Rasgurjevtől és Louis Knietől vette át a díjat. A második helyezett a többszörös cirkuszfesztivál-díjas High5 csoport lett, akik gumiasztal, álló sitz számukért Helmuth Grosscurttól, az Európai Cirkuszművészeti Szövetség igazgatójától és Kovács Balázstól, a Művészetek Háza Gödöllő igazgatójától vették át az elismerést. A harmadik helyezett Varga Riko Emanuel zsonglőr Murad Abdullaev producertől és Donnert Sándortól, a Donnert Agency igazgatójától vette át a díjat.

A Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál második alkalommal megrendezett, csak egy este látható összművészeti műsora, a Lyrical Circus Late Night Show – Egyéjszakás kaland harmadik helyezettje a Mallakhamb India csoport lett, akik mallakhamb rúdszámukért Kovács Gábor Dénestől, a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ képzési igazgatójától és Vladislav Kornienkotól, az Ukrán Nemzeti Cirkusz igazgatójától vették át a díjat. A zsűri a második helyezést a kanadai Duo Unitynek ítélte szír kerékszámáért, amelyet Fabio Montico, az Olasz Nemzetközi Cirkuszfesztivál elnöke és Oberfrank Pál, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója nyújtott át. A Lyrical Circus Late Night Show – Egyéjszakás kaland első helyezettje Alisa Shehte lett Izraelből, akinek Gia Eradze, az Orosz Állami Cirkusz művészeti igazgatója és Kristóf Krisztán világhírű artistaművész, a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál egyik alapítója, a Recirquel Újcirkuszi Társulat nemzetközi managere adta át a díjat.

A magyar utazócirkuszok igazgatóiból álló zsűri is külön díjazta a fellépő világsztárokat. A Bronz díjat az olasz-spanyol Yves & Ambra kapta tissue számáért. Az Ezüst-díjat a Chinese Acrobatic Troupe kapta „Black and White Fantasy” számáért, amelyet Richter Richárd, Ádám Krisztina, Wertheim István magyar cirkuszigazgatók és Min Ruan, a Flag Art Troupe China igazgatója adott át. A magyar cirkuszigazgatók zsűrijének Arany díját ifj. Richter Józsefnek és Merrlyu Richternek ítélték pas de deux, magyarul balett lóháton világszámukért. A díjat a zsűri elnöke, Eötvös Loránd, Ádám Krisztina, Varga Krisztián és Tatjana Zapashnaia, a Moszkvai Nagycirkusz igazgatója nyújtotta át.

A Budapest City Award díját a Sakha Diamond Circus vehette át Budapest főpolgármesterétől, Karácsony Gergelytől és Mata Zsuzsától, a Cirkusz Világszövetség ügyvezető igazgatójától.

Egyre fokozódott az izgalom, ahogy a versenyprogramok díjazottjai következtek. Pavel Kotov, a Cirque du Soleil Senior casting directora és Rippel Ferenc artistaművész az első Bronz díjat a perui Duo Vitalysnak nyújtotta át erőemelő számukért. A következő Bronz díjat az Equivokee bohóctrió vette át Peter Dubinskytől, a Firebird Productions tulajdonosától és a nemzetközi zsűri elnökétől, valamint Szabó Lászlótól, a Magyar Teátrumi Társaság titkárától. Bronz díjban részesült az orosz Fantastic Elfs csoport dupla álló sitz számukért, amelyet Vladimir Shabantól, a Fehéroroszországi Állami Cirkusz igazgatójától és Vincze Tünde artistaművésztől, a Magyar Légtornász Egyesület alapítójától vettek át. Az utolsó Bronz díjat az orosz zsonglőr, Semyon Krachinov vette át Sun Lilitől, a Kínai Nemzeti Akrobata Csoport kreatív igazgatójától, a Pekingi akrobata iskola művészeti vezetőjétől, és a világhírű, többszörös cirkuszfesztivál-díjas ifj. Simet László artistaművésztől.

Az első Ezüst díjat az olasz-spanyol Yves & Ambra kapta tissue számáért Graeser Józseftől, a Fővárosi Nagycirkusz szakmai vezetőjétől és Gia Eradzetől, az Orosz Állami Cirkusz művészeti igazgatójától. Az olasz-bulgár Kolev Sisters duo emelőszáma is Ezüst-díjat ért, amelyet Fabio Montico, az Olasz Nemzetközi Cirkuszfesztivál elnöke és a világhírű artistaművész, a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál egyik alapítója, a Fővárosi Nagycirkuszt huszonnégy éven át igazgató Kristóf István nyújtott át. Szintén Ezüst díjat kapott az orosz Virtuoso 5 lengőpiedesztál produkciójáért, amelyet Mata Zsuzsa, a Cirkusz Világszövetség ügyvezető igazgatója és Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója adott át. Maria Teresa Chirinos Versace, a Podartes Circus Perú igazgatója és producere és id. Richter József világhírű, Kossuth-díjas artistaművész, a Magyar Nemzeti Cirkusz alapítója adta át az Oroszországból, Oszétiából érkezett Alania Troupe-nak dzsigit számáért az Ezüst díjat.  

Arany díjat érdemelt a China National Acrobatic Troup handvoltige vázával és handstand produkciója, amelyet Laszlo Endresz, a Blackpool Tower Circus igazgatója és dr. Borsós Beáta, a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ ügyvezetője adott át.

Pas de deux, magyarul balett lóháton számáért a nemzetközi zsűri Arany díjban részesítette a Magyar Nemzeti Cirkusz igazgatóját ifj. Richter Józsefet és Merrylu Richtert, akik a rangos elismerést Fekete Pétertől, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkárától, a cirkuszművészet megújításáért felelős miniszteri biztostól és a zsűri elnökétől, Peter Dubinskytól vették át.

Az egyhetes, a világ legnívósabbjai között számon tartott XIII. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál kísérőprogramjaival nemcsak szórakoztatta a közönséget, hanem nemzetközi szakmai konferenciáival ismereteket közvetített és cserélt. Emellett fontos társadalmi üzeneteket közvetített, mint a bizalom, az összetartás, a közösség ereje, az akaraterő, a kitartás, egymás elfogadása, esélyegyenlőség, hit a csodákban, az innováció, valamint a hagyományok és a múlt tisztelete, ami nélkül jövőt építeni nem lehet.

Szekáry Zsuzsanna

 

Hírlevél feliratkozás

Elolvastam és elfogadom az adatvédelmi nyilatkozatot, így előzetesen és önkéntesen hozzájárulok ahhoz, hogy a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ Nonprofit Kft. valamint a Fővárosi Nagycirkusz rendszeresen hírlevelet küldjön számomra, melyről bármikor egy kattintással leiratkozhatok.

Legolvasottabb híreink