168 Óra Online | Szombaton mutatja be Balance című új műsorát a Fővárosi Nagycirkusz, ebből az alkalomból délelőtt a Városligetben cirkuszparádét tartanak, ahol a látogatók a látványos felvonulás mellett ízelítőt kaphatnak az új produkció számaiból is. Tovább >>

Kis macska, nagy macska

2015. október 03., szombat

Magyar Nemzet | A macska köztudottan öntörvényű állat, nagyon nehéz idomítani. Még az állatok iránt végtelen türelemmel rendelkező cirkuszi idomárok is ritkán vállalják a kockázatot, hogy olyan munkatárssal dolgozzanak, amely csak akkor adja elő trükköt, ha van hozzá kedve. A Fővárosi Nagycirkuszban most ilyen idomárt is bemutatnak – a német Eva Christ –, de olyat is, aki kicsivel nagyobb macskákkal kísérletezik. Tovább >>

Magyar Idők | Az egyensúly témáját járja körül a Fővárosi Nagycirkusz szombati bemutatója, a Balance, amelynek próbájába beleshettek a média képviselői az intézmény szerdai sajtótájékoztatóján. Tovább>>

MixOnline | Tematikájában és gondolatiságában egyaránt az egyensúlyt és harmóniát helyezi a középpontba a Fővárosi Nagycirkusz Balance című új műsora, amelyet október 3-tól december 31-ig láthat a közönség. Tovább>>

Világszenzáció a Fővárosi Nagycirkuszban

2015. október 01., csütörtök

InfoRádió | Különböző artista és egyensúlyozó produkciók mellett kis- és nagymacskák is szerepelnek a Fővárosi Nagycirkusz hétvégén debütáló Balance című műsorában. A szombaton cirkuszfelvonulással kísért előadásról és a kapcsolódó programokról Fekete Péter miniszteri biztos, a Magyar Cirkusz és Varieté igazgatója beszélt az InfoRádiónak. Tovább >>

Ingyen „cirkusz” orosházi gyerekeknek

2015. szeptember 25., péntek

OrosCafé | Száz cirkuszjegyet kaptak orosházi kisiskolások. A belépővel a hamarosan Orosházára érkező Fővárosi Nagycirkusz előadását nézhetik meg a gyerekek. Tovább>>

Kultúra.hu | Újragondolt cirkuszművészetről, a Fővárosi Nagycirkusz imázsáról, az októberben érkező új műsorról, illetve a havi rendszerességgel jelentkező ARTista Caféról beszélgettünk Fekete Péter miniszteri biztossal, a MACIVA igazgatójával. Szóba került a cirkusz új épületének helyszíne, de mesélt azokról az évekről is, amikor Németországban bűvésziskolába járt. Tovább>>

Feltétlen bizalom emberiségfürdővel

2015. szeptember 03., csütörtök

Népszava | El kell érni, hogy trendinek számítson cirkuszba járni. Ez a nemrég kinevezett cirkuszművészeti miniszteri biztos fő célkitűzése. Fekete Péter korábban a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója volt, azt hagyta ott az új megbízatásért. Eltökélt szándéka, hogy ezt a műfajt felhozza a többi előadó művészeti ág szintjére. Arról is beszélgettünk vele, hogy az utóbbi időben fölöttébb fontossá vált a hatalom számára az eddig perifériának számító cirkusz. Tovább>>

Kitiltják az állatokat a cirkuszból?

2015. augusztus 26., szerda

Librarius | Fekete Péter miniszteri biztos Adj arcot a művésznek! címmel tartott előadást a kínai Zuhangban, ahol a Második Nemzetközi Kínai Cirkuszfesztivált előkészítő szakmai konferencia szakértői fórumán vett részt. Tovább>>

Magyar Teátrum | Nemzetközi szakmai tanácskozáson vett részt augusztus közepén a kínai Zuhangban Fekete Péter miniszteri biztos. Az „Adj arcot a művésznek!” címet viselő felszólalása nagy tetszést aratott a Második Nemzetközi Kínai Cirkuszfesztivált előkészítő szakmai konferencián. Tovább>>

Magyar Nemzet | Fekete Péter szerint a klasszikus cirkusz olyan érték, amelyhez ragaszkodni kell, de szeretné, ha a magyar cirkusz tanulna az új irányzatoktól, és képes lenne tartalmi újításokra. A cirkuszstratégiáért felelős miniszteri biztos a nyolcvanas években Németországban bűvészként kezdte a pályáját, majd Angliában színházi rendezőként folytatta. A Békéscsabai Jókai Színház igazgatói posztjáról köszönt le az új megbízatás miatt. Szerinte jelzésértékű, hogy a kormányzat színházi embert kért fel a cirkusz újrapozicionálására, ez jelzi, hogy egy művészibb cirkusz irányába szeretnének elindulni. Új cirkuszkomplexumot is terveznek, ahol együtt lenne az artistaképzés, a próbatermek és egy kutatóközpont is. A cirkusz nagyjából három év múlva költözhetne be az épületegyüttesbe, amelynek a Liget közelében keresnek helyet. Tovább>>

Montázs Magazin | Mit Neked Cirkusz! – ARTistaCAFÉ címmel, egy kávéházi beszélgetés hangulatát idéző sorozat indult július 6-án a Fővárosi Nagycirkuszban a Városligetben, lánykori nevén a “Lizsé”-ben. Tovább>>

Hírlevél feliratkozás

Elolvastam és elfogadom az adatvédelmi nyilatkozatot, így előzetesen és önkéntesen hozzájárulok ahhoz, hogy a MACIVA Nonprofit Kft. valamint a Fővárosi Nagycirkusz rendszeresen hírlevelet küldjön számomra, melyről bármikor egy kattintással leiratkozhatok.

Legolvasottabb híreink