Infovilág | Elismerő vastaps és szakmai méltatás fogadta a Baross Imre Artistaképző iskola végzős növendékeinek fellépését az auchi Circa cirkuszfesztiválon, amely 2007 óta kínál megmérettetési lehetőséget a fiatal artistaművészeknek. A magas színvonalú produkció láttán százak voltak kíváncsiak a magyar artistaképzés titkaira. Tovább >>

Beol.hu | Domokos László, Fekete Péter és Sápi Lajos vehette át a Békés Megyéért kitüntetést a megyei közgyűlés kedden Gyulán, október 23-a alkalmából tartott ünnepségén. Fekete Péter most a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft.-t vezeti, cirkuszügyi miniszteri biztos. Éveken át irányította a Békéscsabai Jókai Színházat – ebben az időszakban az ország vezető teátrumai közé került –, illetve a Szarvasi Vízi Színházat is. Hangsúlyozta, senkitől nem kapott akkora bizalmat, mint a megyei közgyűléstől, amikor megbízták a Jókai színház vezetésével. Tovább >>

Olvass bele | A Fővárosi Nagycirkusz e hónap elején mu­tat­ta be legújabb műsorát Balance cím­mel, amely tematikájában és gon­dolatiságában is az egyensúly, a har­mónia köré épül. Valamennyi műsor­szám az egyensúly – a balansz – sokféle­kép­pen értelmezhető kérdésköre köré szer­veződik. Tovább >>

Nők Lapja Café | „Minden kutya oroszlán az otthonában” – tartja egy olasz közmondás. Azonban vannak olyanok, akiknek kedvéért fordítva igaz a szólás, miszerint minden oroszlán kutya az otthonában. Tovább >>

Küzdőszellem és kibillenő egyensúly

2015. október 12., hétfő

Magyar Nemzet | Nem hoz különösebb meglepetést új műsorával a Fővárosi Nagycirkusz. Ez nem jelenti azt, hogy ne lennének jók a produkciók, csak azt, hogy a magyarországi cirkuszművészet nem éppen a változatosságával kápráztat el. Minden évadban különösebb dramaturgia nélkül, ugyanazzal a monotonitással következnek egymás után a számok. Tovább >>

Egyensúly a Fővárosi Nagycirkuszban

2015. október 11., vasárnap

Lokál | A Fővárosi Nagycirkusz vadonatúj őszi műsorában, amelyet Balance − Egyensúlyban önmagunkkal és a világgal címmel játszanak, a hazai és nemzetközi cirkuszvilág sztárjaival találkozhat a publikum. A vidám hangulatról a holland bohóc, Pascal gondoskodik. Tovább >>

Cirkuszolnak a sztárok

2015. október 10., szombat

Életforma.hu | Októbertől több újdonsággal kedveskedik a Fővárosi Nagycirkusz a közönségnek. Útnak indítja Adj arcot a művésznek! elnevezésű programját, amelynek célja az artistaművészek gépies megjelenítése helyett a hús-vér emberi kvalitások kihangsúlyozása. Tovább >>

Népszava | A nyolc emberből álló gúla a magas dróton, fent a kupolában, biztosítókötél nélkül, őrület, maga a megtestesült életveszély, a vakmerő bátorság és az egymásba vetett bizalom gyönyörű sűrítménye. A Fővárosi Nagycirkusz Balance című műsora középpontba helyezi az egyensúlyozás tematikáját a szó szoros és átvitt értelmében is. Tovább >>

Sztárok is járnak cirkuszba!

2015. október 06., kedd

ZetaPress | Októbertől több újdonsággal kedveskedik a Fővárosi Nagycirkusz a közönségnek. Útnak indítja Adj arcot a művésznek! nevű programját, amelynek célkitűzése az artistaművészek gépies megjelenítése helyett a hús-vér emberi kvalitások kihangsúlyozása, valamint a hétköznapi csoda-csináló képességre történő figyelemfelhívás. Tovább >>

Vaskarika | A Fővárosi Nagycirkusz Balance című új műsorának bemutatóján és a főpróbán jártunk kameránkkal október 2-án. Az előadás - amelyet október 3-tól december 31-ig láthat a közönség - tematikájában és gondolatiságában egyaránt az egyensúlyt és harmóniát helyezi a középpontba. Tovább>>

Premier a Fővárosi Nagycirkuszban

2015. október 05., hétfő

ZetaPress | Tegnap este hatalmas sikerrel kezdte hódító útját a Balance című műsor, amelyben – ahogy a szokatlan név is sejteti – a főszerep az egyensúlyé. A produkciót december 31-én csütörtökig láthatjuk, majd hat nap szünetet követően 2016. január 7-én csütörtöktől 11-én hétfőig a XI. Nemzetközi Cirkuszfesztiválon tapsolhatunk. Tovább >>

EuroAstra | A Játékszínben szeptember 30-án megrendezésre került TAO-val foglalkozó konferencián öt előadó-művészeti intézmény bejelentette a Tiszta TAO Társaság megalakulását, amelynek célja, hogy a vállalati adótámogatások kizárólag a nézőket szolgálják, a művészeti produkciók megvalósításához járuljanak hozzá. Tovább>>

Hírlevél feliratkozás

Elolvastam és elfogadom az adatvédelmi nyilatkozatot, így előzetesen és önkéntesen hozzájárulok ahhoz, hogy a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ Nonprofit Kft. valamint a Fővárosi Nagycirkusz rendszeresen hírlevelet küldjön számomra, melyről bármikor egy kattintással leiratkozhatok.

Legolvasottabb híreink